2024. március 28., csütörtök

Pénteken kezdődik a FEST

Tíz nap alatt több, mint 90 filmet mutatnak be a főváros több mozitermében

Pénteken kezdődik Új, bátor világ jelmondattal a FEST, vagyis a belgrádi nemzetközi filmfesztivál, amely számos olyan filmet sorakoztat fel ebben az évben is, amelyeket csak a fesztivál ideje alatt lehet majd megtekinteni, illetve számos olyan játékfilm is bemutatásra kerül, amit Oscar-díjra jelöltek, vagy éppen Cannes-ban, vagy a San Sebastian Filmfesztiválon díjazott a szakmai zsűri.

A belgrádi filmfesztivált immáron 50-dik alkalommal szervezik meg és mint ahogy a Fest bejelentőjében olvasni lehet, bemutatják például Paul Thomas Anderson legújabb, Licorice Pizza című filmjét, amelyet három kategóriában jelöltek Oscar-díjra.

A repertoáron szerepel a Mothering Sunday (Anyák napja) angol dráma, Eva Hanson rendezésében, Olivia Colmannal, Odessa Younggal, Colin Firth-tel a főszerebben, amelyet Cannesban mutattak be először, valamint az ír-brit-lengyel Wolf (Farkas) című film, Lily-Rose Depp-pel és George MacKay-jel a főszerepben, amit Torontóban láthatott a közönség. A San Sebastian-i Filmfesztiválon Arany Kagyló-díjat elnyert román Crai nou (Kék hold) című film, illetve Sean Bakernek a Cannes-ban és a velencei filmfesztiválon is kiemelt figyelemmel kísért Red rocket (Vörös rakéta) című filmje is megtekinthető.

Az amerikai Clint Bentley Jockey (Zsoké) című filmje több fesztiválon, több elismerést gyűjtött be a múlt évben, így például a zürichi filmfesztiválon külön elismerésben részesült, most Belgrádban is megtekintheti a közönség, ahogy Thomas Mann az Egy szálhámos vallomása című regényének vászonra vitt változatát is, a német Detlev Buck rendezésében.

Az orosz Alekszej German  Háziőrizet című filmjét már láthatta a cannes-i közönség, most a belgrádi fesztiválon is bemutatják, ahogy Sonja Tarokić Zbornica (Tanári) című filmjét, amit Karlovy Vary-ban külön elismerésben részesítettek, ahogy a Zágrábi Filmfesztiválon is a zsűri külön kiemelte.

A fesztiváli filmvásznon ebben az évben is számos szerbiai filmművész is feltűnik, így Milena Dravić (1940-2018), Tanasije Uzunović, Merima Isaković és Veljko Bulajić.

Az 50. Fest február 25-én kezdődik és március 6-ig tart. Ez idő alatt 90 játékfilmet és dokumentumfilmet tekinthet meg a közönség. A Kombank dvorana mozitermében nyitják meg a fesztivált Stefan Arsenijević Strahinja Banović című filmjével, amely a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a fődíjat, a Kristályglóbuszt.

A fesztivált az RTS (Szerbiai Rádió és Televízió) szimfonikus zenekara zárja majd, John Williams amerikai zeneszerző filmzenéivel.