2024. április 19., péntek

Csütörtöktől sztrájkolnak a postások?

Tiltakozó megmozdulást szerveztek a posta dolgozói kedden a zimonyi posta épülete előtt, elégedetlenek a bérekkel és a munkáltató viszonyulásával. A fizetések emelését követelték, továbbá azt, hogy állandósítsák azokat a munkaszerződéseket, amelyeket már évek óta folyamatosan hosszabbít a Szerbiai Posta. Stefan Mitrović, a Sloga postai dolgozók szakszervezetének elnöke arról számolt be, számos olyan alkalmazott van, akinek már több mint két éve nem ad a vállalat állandó szerződést, miattuk követelik, hogy a két évet kitevő munkaviszonyt automatikusan állandósítsák minél előbb. Közölte továbbá, hogy a tiltakozást folytatják, s az a cél, hogy a tegnapinál tömegesebb megmozdulásokat is szervezzenek. Csütörtökön reggel a Takovo utcai posta előtt gyülekeznek majd, s ugyanazokkal a követelésekkel állnak a posta vezetősége elé.

Mitrović úgy értékelte, a következő lépésnek a sztrájknak kell lennie, ami már csütörtöktől bekövetkezhet, amennyiben továbbra is „bolondnak nézi az embereket a vezetőség, s nem tesz semmit a tárgyalások elindítása és a követelések teljesítése érdekében”. Az eddigiekben még válaszra sem méltatták a megkereséseket, ami teljesen elfogadhatatlan, állapította meg a szakszervezeti vezető.