2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Tovább csökkennek a mutatók

A szakma attól tart, hogy a választási kampány kedvezőtlenül befolyásolhatja a helyzetet

Zoran Radovanović epidemiológus megismételte korábbi álláspontját, hogy a járványgörbe egyértelműen lefelé ível, de azt is, hogy a helyzet stabilizálódása elsősorban az emberek magatartásától függ. Nem lenne jó, ha például a választási kampány okán túl gyakran és túl nagy tömegrendezvényeket szerveznének – fejtette ki az N1 tv-nek nyilatkozva. Mint arra rámutatott, a helyzetet azért nem lehet átfogóan felmérni, mert a közegészségügyért illetékes tisztségviselők és szervek nem osztották meg a nyilvánossággal a vírussal kapcsolatba kerülő emberek számával kapcsolatos becsléseket. A feltételezések szerint nagyjából 4,5-5,5 millióan kerültek kapcsolatba a vírussal – jegyezte meg Radovanović. Szerinte a hatályos intézkedések tekintetében is csak akkor lehetne érdemben dönteni, ha minden releváns mutató rendelkezésre állna.

– Attól tartok, hogy a majdani döntéseket elsősorban politikai érdekek alapján hozzák meg. A másfél évvel ezelőtti választások előtt is azt hangoztatták, hogy legyőztük a koronavírust, ez pedig újabb járványhullámot eredményezett. Megtörténhet, hogy ez az idén is megismétlődik. Az lenne a normális, ha a kampány során betartanák a járványszabályokat – fogalmazott Radovanović.

4483 új fertőzés – 55 elhunyt

Egy nap leforgása alatt 17 667 koronavírustesztet végeztek el, ebből 4483-nak az eredménye volt pozitív; a pozitivitás aránya 25,4%. A vizsgált egy napban hivatalosan 55 Covid-páciens hunyt el, 14 904 a járvány kezdete óta. A kórházakban 3762 Covid-pácienst kezelnek, 136-an vannak lélegeztetőgépen. Vajdaságban 320 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 126-ot.