2024. április 20., szombat
NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG

Pályázat építészek részére

Jövőt építünk címmel pályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága a Kárpát-medencében 2010 óta a Magyar Kormány támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei részére – jelentette be Potápi Árpád János államtitkár hétfőn a közösségi oldalán.

Kiemelte: a Magyar Kormány 2010 óta jelentős forrással támogatta, hogy a bölcsődei és óvodai intézményekben a magyar gyerekek számára fenntartott férőhelyek számottevően bővüljenek. Ezt is cselekvő nemzetként, a Kárpát-medence egységében valósították meg – mutatott rá Potápi Árpád János, jelezve, csak a külhoni magyar közösségek családjai több mint 900 új vagy felújított épületet vehettek birtokukba.

Hozzátette, az új vagy megújított épületek az építészek munkáját is dicsérik, hiszen nekik is köszönhető az, hogy egy-egy településképen is látható a közös és minőségi, magyar munka eredménye.

A felhívás szerint a 2022-ben, a cselekvő nemzet évében meghirdetett Jövőt építünk felhívásra magyarországi és külhoni építészek jelentkezhetnek. A pályázat célja díjazni és megismertetni a közvéleménnyel a Kárpát-medencében 2010 óta a Magyar Kormány támogatásával épült, mintaértékű bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészeit.

A felhívásra benyújtott pályázatokat neves szakemberekből álló bírálóbizottság fogja szakmailag értékelni és több kategóriában díjazni. A nyertes pályázatokat ötszázezer és kétmillió forint közötti összegben pénzjutalomban részesítik.

A pályázati felhívásra február 21-én 10 órától március 8-án 14 óráig lehet jelentkezni.

Pályázni lehet bármely, a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával megvalósult bölcsődei, óvodai létesítménnyel, épülettel.

A jelentkezés részletei és a részletes pályázati kiírása https://www.kulhonimagyarok.hu/epiteszetipalyazat/ linken keresztül érhető el.