2024. március 29., péntek

Húszezer eurós támogatás

Az állam az édesanyáknak ház- vagy lakásvásárláshoz ad új, térítésmentes segítséget

Határozottabb támogatást kíván nyújtani az állam a fiatal házastársaknak, ezért újabb támogatás jóváhagyása mellett döntött, amelytől a natalitás növekedését várják, azt, hogy a fiatalok itthon alapítsanak családot. A Prva kereskedelmi televízió reggeli műsorában Siniša Mali pénzügyminiszter az mondta, támogatják az édesanyákat, a lakásvásárlást és a házépítést szeretnék megkönnyíteni számukra, mégpedig maximum 20.000 euró értékben. Erre azok az anyák lesznek jogosultak, akiknek a gyermeke 2022. január 1-je után született, abban az esetben, ha Szerbia területén először szeretnének lakóingatlant vásárolni vagy építeni. A kérvényt a gyermek születésétől számított egy éven belül kell átadni, magyarázta a kormány döntésének részleteit. Mint mondta, azok, akik falun vásárolnának vagy építenének házat, legfeljebb húszezer eurót kaphatnak, míg azok, akik valamelyik városban lakásvétel mellett döntenek, az ingatlan árának húsz százalékára számíthatnak visszatérítés nélküli támogatásként az államtól, azzal, hogy öt éven keresztül nem lesz szabad eladni a megvásárolt lakást.

Pontosításként elmondta, hogy az állami támogatásra jelentkezhetnek egyedülálló édesanyák is, házaspárok esetében pedig plusz feltétel, hogy az átlagbér alatt legyen a havi bevételük, vagyis nem haladhatja meg az 1200 eurós összeget a két személy havi keresete. Emlékeztetett arra, hogy az állam már korábban elfogadta az első, második, harmadik gyermek után járó támogatások rendszerét, ezeket a juttatásokat nem veszélyezteti, ha valaki lakásvásárlás, házvásárlás esetében is pályázik. Minden támogatást az édesanya kap meg, el szeretnék kerülni, hogy esetleges válások esetén a gyermek kárt szenvedjen bármiben is, magyarázta a műsorban Mali.