2024. április 20., szombat

Őrizetbe vettek egy minisztert Horvátországban

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) szombaton reggel házkutatást tartott Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter házában, majd később befolyással való visszaélés gyanújával őrizetbe vette a tárcavezetőt, közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).

A Jutarnji List című napilap nem hivatalos információkra hivatkozva azt írta, Horvatot azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy 2018-ban, amikor az előző kormányban gazdasági miniszteri posztot töltött be, helyettesét arra utasította, hogy a vissza nem térítendő támogatások odaítélésénél bizonyos személyeket részesítsen előnyben. A kis- és középvállalkozók számára a nemzeti kisebbségek által lakott területeken meghirdetett programban olyan személyek kaptak támogatást, akikkel a tárcavezetőt valamilyen érdek kötötte össze, vagy akikre Tomislav Tolušić volt mezőgazdasági miniszter és Boris Milošević, a szerb kisebbséghez tartozó miniszterelnök-helyettes javaslatot tett. Az ügyészég ellenük is nyomozást indított, valamint a miniszter helyettesével és két államtitkárral szemben is vizsgálódnak, közölte a lap.

Andrej Plenković kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatón kért magyarázatot az USKOK-tól a miniszter letartóztatásának körülményeire.