2024. április 19., péntek

Megtámadták a Jogtudományi Kar felfüggesztett hallgatóját

Stefan Karanović, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának felfüggesztett hallgatója azt nyilatkozta, hogy három férfi támadta meg ma reggel, bottal ütötték, és beverték a fejét.

Mint mondta, Čelarevo, azaz Dunacséb környékén futott, amikor egy autó megállt mellette, arra kérték a benne ülők, hogy szálljon be, miután pedig ezt elutasította, kiszálltak a kocsiból, és megtámadták.

Karanović több eset kapcsán is perben áll a jogi karral, amely felfüggesztette a hallgatói státusát, mert azzal terhelik, hogy a médiának az intézményben zajló állítólagos bűncselekményekről számolt be. Ezt Karanović cáfolta, viszont korábban arról is beszélt, hogy halálos fenyegetéseket is kapott, miután a bíróság  az ő javára döntött a Jogtudományi Kar és a közötte zajló perben.