2022. július 3., vasárnap
TEKE – TOPOLYA

Kényszerszünet

Az Egység női csapata őszre az I. ligában folytatja

A demográfiai folyamatok hatásai a sport területén is érezhetőek. Sajnos kevés a gyerek, és fiatal is kevés van, azoknak is egy része nagyvárosokban, külföldön folytatja pályafutását. Mindemellett talán az érdeklődés is csökken bizonyos sportágak iránt. Több nagy múltú egyesület a megfelelő utánpótlás hiányával kénytelen szembenézni.

Topolya a tekesport fellegvárának számított hosszú éveken keresztül. Ebből eredően ma is számos olyan sportoló öregbíti a város hírnevét, akik itt kezdték a bábok döntögetését. A közelmúltban Loncsárevity Adrián sikeréről szóltak a beszámolók, de a fiatal topolyai tekéző előtt mások is jelentős sikereket értek el, elég csak Antal Árpád vagy Klobušicki Anikó nevét említeni, akik a válogatottban is a csúcsig jutottak. És akkor még nem is említettük Tóth Margitot, a többszörös világbajnokot, aki több mint 120 alkalommal öltötte magára a válogatott mezét.

Jedinsto néven már 1945-ben működött Topolyán egy tekeklub, mely egy évvel később az Egység nevet vette fel. Az ezen a néven bejegyzett jelenlegi egyesület azon kevés klubok egyike Szerbiában, amelynek van férfi- és női csapata is. Az Egység férficsapata az I. szerb tekeliga vajdasági csoportjában, a női csapat pedig az I. szerb női tekeligában szerepel. Lazar Nerić, a klub elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta, a női csapat esetében gondok merültek fel a közelmúltban. Kiderült ugyanis, hogy négy kulcsjátékos nem tud szerepelni a küszöbönálló bajnoki fordulókban. Két játékost ugyanis műteni kellett, egy sportoló szülési szabadságon van, egy pedig térdsérüléssel bajlódik. Ezért a tekeszövetséggel történt egyeztetések után arra jutottak, hogy a továbbiakban, pontosabban a tavasz folyamán a csapat már nem játssza le bajnoki mérkőzéseit, utána viszont ugyanebben a rangfokozatban folytathatják majd szereplésüket a következő bajnoki idényben. Nerić elmondása szerint a híresztelésekkel ellentétben a vezetőségben senkinek nem fordult meg a fejében, hogy akár a női, akár a férficsapatot feloszlatnák, azaz megszűnne. Ugyanakkor hozzátette, hogy az utánpótlás nevelése már nem olyan zökkenőmentes, mint korábban. A pionír korosztályos érdeklődők közül a legtöbben gyorsan abba is hagyják a tekét, a korábban kinevelt játékosok pedig, akik most fiatalok, külföldre vagy más városba költöztek, illetve más okokból nem állhatnak már rendelkezésére a csapatnak.

Az Egység női csapata
Az Egység női csapata

A klub elnöke azt is elmondta, hogy szerény költségvetésükben a legnagyobb tételt a tekepálya bérleti díja jelenti. A Funk Arénában ugyanis a férfi- és a női csapat is heti kétszer edz, ezenkívül a hazai mérkőzések alkalmával is fizetni kell a bérleti díjat. Jelentős tételt képeznek még az utazási költségek. Amikor idegenben lépnek pályára, a hattagú csapatok és a kísérő személyzet utaztatását általában két gépkocsival oldják meg. A különböző regisztrációs illetékek, valamint a mérkőzéseket levezető bírók költségei is jelentős tételek. A munka azonban az elnök beszámolója szerint folytatódik, a férficsapat folytatja a versenyzést, a női csapat pedig az edzéseken készül a következő bajnoki idényre. Nerić szerint a rendelkezésre álló női és férfi játékoskeret a jelenlegi rangfokozatoknak megfelel. Egyelőre nem cél a Szuperligába jutás, ahol korábban szerepeltek a topolyai tekézők.

Loncsárevity Gusztáv, a férficsapat oszlopos tagja és legeredményesebb játékosa is megerősítette, hogy gondok vannak az utánpótlással. A fiatalok elmentek, elköltöznek, vagy felhagynak a sportolással.

Nemzetközi sikereket értek el

A topolyai tekézők az utóbbi évtizedekben a nemzetközi porondon is letették névjegyüket. Az ötszörös egyéni országos bajnok Tóth Margit az 1990-es innsbrucki világbajnokság egyéni bronzérmese, de további két világbajnoki csapataranya és egy ezüstje is van. Topolya, de az országos tekesport szempontjából is igazi legenda. Topolyáról indult a pályafutása Antal Árpádnak is, aki a legtöbb trófeagyőzelmet jegyzi. Két világbajnoki csapatarany- és három bronzérem, felnőtt világbajnok egyéni cím kötődik a nevéhez. Boros Árpád, Klobušicki Anikó, Gere Esztella, Kovács Balázs, Loncsárevity Adrián és sokan mások értek el nemzetközi sikereket azok közül, akik Topolyán nevelkedtek. Az Egység férficsapata 2013-ig a Szuperligában versenyzett, a női csapat pedig emellett 2007-ben az NBC Nemzetek Kupáján is szerepelt Augsburgban. Az egykori topolyai tekeklubok, mint a Žitko, a Vénusz vagy az Univerzal, szintén sikeresen szerepeltek különböző rangfokozatokban, Turcsányi András, valamint Tóth János neve pedig sportmunkásként is ismert a tekézők körében.

Mind nehezebb a fiatalokat a tekéhez vonzani
Mind nehezebb a fiatalokat a tekéhez vonzani

Margit, egy igazi legenda

Tóth Margit minden idők legsikeresebb topolyai tekézőnője. Elmondása szerint 1971-ben kezdett el tekézni, férje, János szerettette meg vele ezt a sportot. 1983-tól 2002-ig viselte a címeres mezt. Csapatban két világbajnoki aranya és egy ezüstje van, egyéniben pedig 1990-ben szerzett bronzérmet. Egyéniben 15-szörös országos bajnok, párosban nyolc alkalommal végzett az élen. Az újvidéki Vojvodina tagjaként veretlenül nyert háromszor csapatbajnoki titulust. Pályafutása kezdetén Topolyán két férficsapat működött, a Vatrogasac és az Egység. A női tekecsapat 1977-ben alakult meg. Margit addig Topolyán egyedüli női játékosként edzett. Péterváradon egy egyéni versenyen figyeltek fel Topolyán kívül is a tehetségére, ám 1977-ben – akkor már kétgyermekes családanyaként – a topolyai női csapat megalakítását pont ő kezdeményezte. Akkor még a környéken csak Újvidéken és Nagybecskereken volt női tekecsapat. 1983-ban az országos válogatottba is bekerült, 2002-ig százhúszszor öltötte magára a válogatott mezét.

A topolyai női tekesport legnagyobb sikerének könyvelhető el, hogy 2006-ban – akkor még Tóth Margittal – a csapat megnyerte a szerb kupát, s ezzel jogot szerzett fellépni a kupagyőztesek Augsburgban rendezett versenyén. Tóth Margit 2010-ben Magyarkanizsán egy egyéni versenyen jegyezte élete legjobb teljesítményét, amikor 640 fát döntött.

Tóth Margit (a felső sorban középen) az innsbrucki világbajnokságon csapatban aranyat, egyéniben bronzot nyert
Tóth Margit (a felső sorban középen) az innsbrucki világbajnokságon csapatban aranyat, egyéniben bronzot nyert

Margit elmondta, nagyon büszke arra is, hogy férjével, Jánossal 300-nál több fiatal nőt tanítottak meg tekézni. Közülük néhányan kimagasló eredményeket mutattak fel. János Antal Árpádot is edzette egy ideig. Fiaik, Roland és Redmond egy időben szintén sikeresen versenyeztek. János most is tart még edzéseket, Margit az élet számos más területén aktív, kertészkedik, virágokat nevel, az Ács József Képzőművészeti Csoport tagjaként pedig több száz festményt alkotott már.