2023. február 9., csütörtök

A kórusmuzsika varázsa

Az óbecsei Stefaniga Ottília a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egyik díjazottja

Az óbecsei születésű, jelenleg is ott élő és tevékenykedő Stefaniga Ottília kántor, az óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola tanára, hitoktató, valamint az Óbecsei Schola Cantorum énekkar karnagya annak megalakulása óta, immáron huszonhatodik éve. Több mint negyed évszázados művelődési területen kifejtett tevékenységéért idén a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjjal tüntette ki.

– Úgy érzem, ez a díj újabb feladatot ad nekem, hogy ezt most nem szabad abbahagyni, most kell tovább csinálni. Nem szabtam meg magamnak konkrét időt, addig csinálom, ameddig lesz kivel dolgozni, ameddig valakinek örömet tudunk szerezni – mondja a díjazott. Az általa alapított és vezetett Óbecsei Schola Cantorum énekkar 1996-ban alakult meg az óbecsei Szűz Mária Mennybevétele plébániatemplomban. A kórust prof. dr. Rokay Zoltán, akkori óbecsei plébános hívta életre.

– Rokay Zoltán plébános a honfoglalás 1100. évfordulójára az óbecsei belvárosi templomban egy ünnepi műsort szervezett, az egész programot ő állította össze. Ekkor keresett meg engem, mint volt hittanosát, hogy verbuváljak össze egy kórust, amelynek tagjai elő tudnak adni bizonyos műveket. Erre az alkalomra kérte, hogy énekeljünk gregorián dalokat, mégpedig az Ave verum és a Stabat Mater énekeket, nekem pedig azt adta külön feladatul, adjam elő az Ómagyar Mária-siralmat. Így állt össze az énekkar. Pár hónappal később már az adventi időszakra és a karácsonyra kaptunk tőle megbízatásokat, majd a nagyhétre kellett felkészülnünk. Mindig volt feladat és a legjobb tudásunk szerint igyekeztünk megfelelni az elvárásoknak – emlékszik vissza a kezdetekre Stefaniga Ottília.

Mint mondja, a legkülönfélébb helyeken kereste a leendő kórustagokat. Volt, akit a templomban szólított meg, de voltak olyanok is, akiket éppen az utcán állított le, miközben a szentmisére siettek. Fontos volt, hogy olyan emberek legyenek az énekkar tagjai, akik tudják, mi az egyházi ének, az imádság. Jóval később az is előfordult, hogy valakit egy vendéglőben szólított le. A kórus tagjai eleinte kizárólag egyházi műveket énekeltek, amelyek ünnepélyesebbé teszik a liturgiát, zenei aláfestéssel emelik a méltóságát, idővel azonban bővült a repertoár világi művekkel.

– Zoltán atyának volt egy ötlete, hogy énekeljünk világi dalokat is. Ő Németországban doktorált és egyik barátja Hamburgban múzeumigazgató. Az atya ebben a múzeumban látott egy képet, egy ismeretlen szerző alkotásáról van szó, amelyen női félalakok látszanak, akik egy gregorián kottát tartanak a kezükben. Ez a festmény felkeltette Zoltán atya érdeklődését. Kaptam tőle egy bögrét ajándékba, amelyen ez a festmény van, és amelyre most is nagyon vigyázok. Azt kérte, másoljam le ezt a kottát a festményről, melyet kinagyítva be is szerzett számomra. A bombázásokkor történt mindez, akkoriban csak ügyelni kellett az iskolában, volt időm, úgyhogy tussal átrajzoltam a neumákat. Aztán következett a kotta és a felkérés, hogy tanuljuk is meg négy szólamban. Ez volt a Jouissance. Ez egy világi dal, halálosan szerelmes szöveggel és ezt a templomban is énekeltük. Ettől a szerzőtől később más dalokat is énekeltünk, ezek egyike az Il me suffit. Így már volt több világi mű. Aztán az óbecsei Szerda László megzenésített egy Petőfi Sándor-verset, szintén Zoltán atya kérésére. Akkor mi kértük, hogy vegyük fel a Fölszállott a sármányt, ami a bácsföldvári származású Megyeri Lajos szerzeménye. Az idő múlásával annyira kibővült a repertoárunk, hogy CD-ket is tudtunk kiadni – meséli az Óbecsei Schola Cantorum énekkar karnagya.

A kórusnak eddig három lemeze jelent meg: 2002-ben, 2011-ben és 2018-ban.

– Az első CD-n az első öt év dalait rögzítettük. A 2011-es, második lemez Ave Gloria címmel látott napvilágot, ez nem közismert karácsonyi énekeket tartalmaz. Zoltán atya ötlete nyomán összeállított harmadik hanghordozónk, a Voces Saeculares már világi anyag volt, amelyen Zoltán atya minden műhöz egy-egy tanulmányt is írt. Büszkeséggel tölt el, hogy az újvidéki M-stúdióban Király Ernő Oratóriumának hangfelvételét is elkészítettük – mondja Stefaniga Ottília.

Zoltán atya a plébánia életében több újítást is bevezetett. Az egyik ilyen újítás az volt, hogy karácsony napján a gyerekek biztosítsák a zenei aláfestést a fél kilences szentmisén.

– Zoltán atya foglalkozott a gyerekekkel, majd Mirella nővér, de mi fiatalok is besegítettünk néhányan. Idővel én vettem át a gyerekeket. Kezdetben csak karácsonykor jöttünk össze, illetve akkor, amikor elsőáldozás volt, de aztán beláttam, hogy nekem nem elég ennyi próba, többet kell velük dolgoznom ahhoz, hogy szépen szóljon az előadásuk. Aztán szépen lassan megkezdődött egy folyamat, most már a gyerekekkel is egész évben foglalkozok, és így alakult meg a gyermekcsapat – mesélte beszélgetőtársunk, s hozzátette, hogy a gyermekeknek és a felnőtteknek több közös produkciója is van. Mint mondja, a felnőtteknél nehezebb a próba megszervezése, így csak heti egyszer, vasárnaponként próbálnak. Stefaniga Ottília három gyermek édesanyjaként is a közösségmegtartásról üzen: mindhárom gyermeke tagja a gyermekkórusnak és férje is tagja a felnőtt énekkarnak.

Az iskolai tanulmányok előrehaladtával és a tagok elköltözésével folyamatosan változott a kórus összetétele. Az induló kórusnak tizenkét-tizenhárom tagja volt, az alapítótagok közül Stefaniga Ottíliával együtt hárman énekelnek ma is. Sokszor kellett új tagokat találni és betanítani, ami egyéni gyakorlást is igényel. A 25 év alatt több mint száz énekes fordult meg a kórusban, jelenleg mintegy húsz tagot számlál.

– Tavaly ünnepeltük az énekkarunk huszonöt éves jubileumát. Ebből az alkalomból Krisztus Király vasárnapján összehívtam a mindenkori kórustagokat. Természetesen nem tudott mindenki eljönni, de nagyon sokan voltunk és mindannyian együtt énekeltünk. Akkor láttam meg, hogy ez a közösség mindenkinek mekkora értéket és mennyi élményt adott attól függetlenül, hogy mennyi ideig voltak a kórus tagjai – mondja elégedetten Stefaniga Ottília.