2024. április 19., péntek
VÁLASZTÁSOK 2022

Kampányba lendült az ellenzék is

A radikálisok, az Egyesült Szerbia is átadta a listaállításhoz szükséges aláírásokat

Újabb választási jelöltlistákat adtak át a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK) az április 3-ai megmérettetésen indulni kívánó politikai szervezetek, koalíciók. Aleksandar Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese csütörtökön este számolt be arról, hogy pártja is átadta a támogató aláírásokat, 12 ezer polgár járult hozzá kézjegyével a listaállításhoz. Azt mondta, a választásokat követően egyértelműen a radikálisok lesznek a legjelentősebb nemzeti érzületű parlamenti opció a képviselőházban. A lista 250 nevet tartalmaz, a kampányukat pedig két választási szlogen határozza majd meg: felsorakozni a szerb zászló alatt, Šešeljt miniszterelnöknek. Egy olyan politikai opciót jelent a párt, amely védelmet nyújt majd Koszovó elszakítási kísérleteivel szemben, továbbá mindig támogatni fogja a boszniai Szerb Köztársaságot, a szerb nemzet érdekeinek megvalósítását – állapította meg Šešelj. A kampányt már pénteken elindították, és mint fogalmazott arra használják majd, hogy elmagyarázzák a polgároknak, mi a lényege a radikálisok nemzeti politikájának. Meggyőződésének adott hangot, hogy ez a politika jobb, mint bármelyik másik, amit az embereknek felkínálnak a pártok a választásokra. Úgy fogalmazott, a listán kizárólag az SZRP tagjai kaptak helyet, mert nem látják értelmét színészek, énekesek, közéleti személyiségek, nyugalmazott sportolók népszerűsítésének, akik a választások után éppen a pártérdekekkel foglalkoznának a legkevesebbet.

Az Egyesült Szerbia ellenzéki koalíció is átadta pénteken a jelöltlistát támogató aláírásokat, a lista neve Marinika Tepić – Együtt Szerbia győzelméért. A lista jelölése során megjelent Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának, Zoran Lutovac, a Demokrata Pártnak, Janko Veselinović, a Fordulat Mozgalomnak, Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke, továbbá a koalíció belgrádi polgármester-jelöltje, Vladeta Janković is. Gyökeres változást! – ez a felirat állt a koalíció által átadott, aláírásokat tartalmazó dobozokon, ez lesz az ellenzéki tömörülés szlogenje az előttünk álló kampányban. Tepić elégedetten nyilatkozott arról, hogy a különféle szabotálások, közjegyzői gondok ellenére sikerült másfél nap alatt összegyűjtenie a koalíciónak több mint 20 ezer támogató aláírást, amit komoly eredménynek tart. A már említett pártok mellett a Néppárt, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Szerbiai Macedónok Pártja, a Vlahok Pártja, a Szabad Szerbia Mozgalom, a Sloga Szakszervezetek Szövetsége is a választási koalíció részét képezi. A listának az a célja, hogy valódi ellenzéki opciót kínáljon fel a polgároknak, azoknak, akik elégedetlenek az ország és a társadalom jelenlegi állapotával – hangzott el a RIK irodája előtt.

A Köztársasági Választási Bizottság korábban már kihirdette a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt körüli koalíciók választási listáját.