2024. április 18., csütörtök

A környék legszebb muskátlijai

A drágulás a virágtermelőket is érinti – mondja Dukai Tivadar tótfalusi termesztő

Dukai Tivadar huszonegynéhány éve még kávépörköléssel foglakozott, ez azonban nem bizonyult kifizetődőnek számára, így jött a fóliasátrakban történő termelés ötlete. 2003-ban kezdett el zöldségeket termeszteni, többek között paradicsomot, paprikát, uborkát, salátát, majd az első pár év tapasztalatai alapján ismét egy váltás következett. A virágtermesztés felé fordult, és azt azóta is kitartóan űzi. Tóthfalu egyik legszemrevalóbb udvara az övéké, gangjukat szebbnél szebb muskátlik díszítik, a tennivalók sora pedig sohasem ér véget náluk. Párjával, Arankával a munka nagy részét ketten végzik.

– Jelenleg 900 négyzetméteren termelünk, az évelő növények közül muskátli található legnagyobb részt a gazdaságunkban és krizantém kisebb mennyiségben. E mellett egynyári növényeket nevelünk, apró virágúakat, kankalint, kerti begóniát. Március környékén, a nőnapot megelőző időszakban, mint ahogyan most is, termesztünk még boglárkát, jácintot és szegfűt. Igyekszünk eleget tenni az igényeknek, de nem túl sokat termelni, hiszen ami ránk marad, az hatalmas kiesés.

Dukai Tivadar virágtermelő (Fotó: Gulyás Réka)

Dukai Tivadar virágtermelő (Fotó: Gulyás Réka)

A jelenlegi globális árváltozások a virágtermelőket is nehézségekbe kényszerítik, hiszen kiadásaik lényegesen megnőttek a bevételükkel szemben. Tivadar arról mesélt, hogy az egynyári növények termesztését csökkenteniük kellett, hiszen annyira kicsi az árrés, hogy nem érdemes hónapokon keresztül időt és energiát belefektetni a nevelésükbe. A kézi munkaerőhiány is rányomta a bélyegét a fóliában termelők jövőjére, sokan félnek bővíteni, hiszen családilag sem kivitelezhető minden munkálat.

– A drága órabérek okán az ember nem engedheti meg magának, hogy több napszámost alkalmazzon, hiszen a haszon így is nagyon kicsi. Ezért mi, amit csak tudunk, igyekszünk ketten elvégezni, nagy ritkán, ha szükséges, van még visszajáró munkásom, akinek szólhatok, ha úgy adódik. Mi minden héten a környező piacokat járjuk. Zentára, Magyarkanizsára, Topolyára megyünk, amit csak tudunk, ezeken a településeken próbálunk értékesíteni. Néhány viszonteladó is vásárol tőlünk, azonban nekünk ez nem éri meg, hiszen olyankor szinte önköltségi áron vagyunk kénytelenek túladni a virágainkon – mutatott rá Tivadar.

Muskátlik pompáznak a fóliasátrakban (Fotó: Gulyás Réka)

Muskátlik pompáznak a fóliasátrakban (Fotó: Gulyás Réka)

Mint minden fóliás termesztésben, itt is nagy a rizikófaktor az időjárási viszontagságok miatt. A hóviharok és a nagyobb horderejű szelek jelentős anyagi károkat okozhatnak a sátrakban. Az öntözést a muskátlik esetében kézzel végzik, a krizantémoknál tüskékkel locsolnak, szálas krizantém esetében pedig csepegtető rendszer van kiépítve. Ez egy olyan foglalkozás, amelyet az ember nem hagyhat ott több napra, hiszen mindig van mit csinálni a virágok körül. A termelő úgy véli, a virág már szinte luxuscikknek számit napjainkban, egyre kevesebb ablak és kiskert pompázik virágba borulva. Érthető okokból az emberek elsősorban a mindennapi dolgokra költenek, és ha marad egy kevés, akkor jön a virágvásárlás. Nyilvánvalóan ezen anyagi gondok a termelőket is elbizonytalanítják, Tivadarék, azonban amíg csak lehet, ebből szeretnének megélni. Nyaranta Zenta központját is az ő virágaik díszítik, így aki a muskátlikat csodálja, ne feledje, hogy Tótfalu szívében két ember keze munkáját dicsérik azok a növények.