2024. április 18., csütörtök

Ma van a magyar széppróza napja

A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük a magyar széppróza napját február 18-án, Jókai Mór születésnapján.

– Mindannyian tanúi vagyunk annak, hogy a szintén a Magyar Írószövetség kezdeményezésére első alkalommal 1964. április 11-én megünnepelt magyar költészet napja az évtizedek során milyen jelentősen hozzájárult a magyar verskultúra fejlődéséhez, a költészet társadalmi megbecsüléséhez. A Magyar Írószövetség indítványozta annak idején a magyar dráma napját is, amelyet 1984 óta ünnepelünk szeptember 21-én, Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulóján.

Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve a mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A maga korában műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték. Művei itthon és külföldön egyaránt népszerűek voltak az olvasók és az irodalmárok körében, könyvei szinte máig példátlanul nagy számban kerülnek kiadásra és fogynak el – olvasható a Magyar Írószövetség honlapján.

Irodalmi programok Balatonfüreden

Irodalmi beszélgetést, kötetbemutatót, rendhagyó gimnáziumi órákat és filmvetítést szerveznek a magyar széppróza napja alkalmából Balatonfüreden február 18–26. között – közölték a rendezvény szervezői az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint február 18-án tartják Géczi János író A tenyérjós című filozofikus kalandregényének bemutatóját. Február 26-án az 55 évvel ezelőtt elhunyt Füst Milánra emlékeznek A feleségem története című regényéből készült Enyedi Ildikó-film vetítésével. A filmalkotást a Balaton Moziban láthatják az érdeklődők. Aznap délután, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban beszélgetést szerveznek, amelyen részt vesz Enyedi Ildikó filmrendező és Schein Gábor író, költő, irodalomtörténész, a Füst Milán-monográfia szerzője is.

Február 25-én Kovács Krisztina egyetemi tanár a Nyugat prózaíróiról tart rendhagyó irodalmi órát a Lóczy Lajos Gimnáziumban, majd záró rendezvényként február 28-án Száraz Miklós György író találkozik a diákokkal.

Jókai és kortárs szerzők a Lumenben

Jókai Mór és a kortárs szerzők állnak a középpontban a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) mai, pénteki rendezvényén, amelyet a magyar széppróza napja alkalmából rendeznek a fővárosi Lumen Kávézóban. A Magyar Írószövetséggel és az Arany János Alapítvánnyal közös esemény célja az olvasókat közelebb hozni a magyar irodalomtörténet egyik legtermékenyebb prózaírója, valamint kortárs magyar szerzők szövegeihez – közölte a FISZ az MTI-vel.

A 18 órakor kezdődő program első részében Kormányos Ákos Töredezettségmentesítés című kötetét mutatják be a szerző részvételével. A résztvevők ezt követően játékos irodalmi kvízben is kipróbálhatják magukat. A kvízen kétfős csapatok indulhatnak, a győztes páros jutalma ingyenes részvétel az idei FISZ-táborban. A kvízre előzetesen a FISZ Facebook-oldalán, valamint a helyszínen lehet jelentkezni.

A program zárásaként 20 órától Jókai-imprót tartanak, amelynek keretében helyszínen írt improvizatív szövegeit olvassa fel Gerőcs Péter, György Alida és Zakariás Cecília – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.