2024. április 19., péntek

Aki háromszor adta vissza

Szombaton 18 órától mutatja be a Szabadkai Gyermekszínház a Lúdas Matyi című előadást

Új előadást készített a szabadkai Gyermekszínház. A Lúdas Matyi zenés, táncos produkció bemutatója szombaton 18 órakor lesz, az első repríze pedig vasárnap 11-kor. Az előadás rendezője Hernyák György:

– Viták folynak arról, hogy ez Fazekas Mihály meséje vagy egy népmese, és ő csak lejegyezte. A mi darabunkat Hernyák Zsóka írta meg, aki arra is rábukkant, hogy a fonala talán az asszír vagy babilóniai mesevilágban is megjelent. Az is kiderülhet, hogy univerzális. A Lúdas Matyival már sokan és sokféleképpen foglalkoztak, a miénk is egy sokadik verzió. Lényegében azt szerettük volna, hogy találkozzon a zene, a néptánc és a középkori commedia dell’arte. Ez esetben nem is annyira a szöveg kerül középpontba. Afelé mentünk, hogy amit zenével, tánccal, mozdulattal lehet kifejezni, ott ne terheljük a közönséget temérdek szöveggel. Sok mindent ily módon is el lehet mondani, nem szükséges hozzá feltétlenül a szöveg. Amit szeretek és amire mindig is törekszem, hogy ne egy korosztálynak szóljanak az általam rendezett előadások, érdekesek legyenek a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, elvégre számos esetben együtt ülnek be a nézőtérre. Ilyen lesz vélhetően a Lúdas Matyi is – hallottuk Hernyák Györgytől.

Az előadás zeneszerzője Bakos Árpád, a dramaturg Hernyák Zsóka, a koreográfus Kovács Tibor, a színpadi mozgás Ricz Ármin munkája, a díszlettervező Saša Senković, a jelmeztervező Blagovesta Vasileva. A szereplők: Fridrik Gertrúd, Gál Elvira, Kocsis Endre, Greguss Zalán, Kalmár Ákos, továbbá három főiskolai hallgató, Ágyas Ádám, Kőműves Csaba és Varga Benjámin, míg a kis Lúdas Matyit Magyarka Márkusz, a szabadkai Kizur István Általános Iskola hetedikes tanulója játssza:

– A Népkör Fabula Rasa gyermekszínjátszó csoport tagja vagyok három éve és szerepeltem már két előadásban. A színjátszás felé anyukám irányított és megtetszett nekem a színpadi munka, a színházi élet. Most lehetőséget kaptam, hogy én legyek a kis Lúdas Matyi a Gyermekszínház előadásában és a szüleimmel beleegyeztünk. Furcsa volt hirtelen nagyok közé kerülni, eleinte félénk voltam, de sikerült hozzászoknom. Így most minden sokkal könnyebb – mondta Magyarka Márkusz.

Magyarka Alekszander, Márkusz öccse, hatodikos és szintén tagja a Fabula Rasa színjátszó csoportnak. Az előadásban ő lesz a beugró:

– Ha a bátyám lebetegszik, beállok helyette, és akkor én leszek a kis Lúdas Matyi. Emiatt nekem is meg kellett tanulnom eljátszani ezt a szerepet. A próbák érdekesek voltak, néha könnyű, néha nehéz. Valamihez hozzáfogni nehéz volt, de amikor már belejöttünk, akkor sokkal könnyebb. Amikkel eleinte nehezebben boldogultunk, azok a táncok voltak – tudtuk meg Magyarka Alekszandertől.