2024. április 18., csütörtök

Döntött jelöltjeiről az SZHP

Választási listájának neve: Aleksandar Vučić – együtt mindent elérhetünk!

Az áprilisi választásokon Aleksandar Vučić lesz a listavezető az összes, a Szerb Haladó Párt által benyújtott, választási listán. Ezt Ana Brnabić kormányfő jelentette be vasárnap; a párt kongresszusán egyhangúlag döntöttek arról, hogy a parlamenti választásokon a választási listájuk Aleksandar Vučić – zajedno možemo sve, azaz az Aleksandar Vučić – együtt mindent elérhetünk! jelszó alatt fusson. A parlamenti lista első helyén dr. Danica Grujičić neve fog szerepelni, a belgrádi, városi lista pedig Aleksandar Šapić nevével kezdődik.

– Vučić a listavezető mindegyik listánkon, ezzel a mottóval indulunk a választásokon. A jelmondatunkban leírt üzenet mögött sorakoztunk fel mindannyian, hiszen mindazt, amit mostanáig Szerbiáért tettünk, népünkkel közösen tettük. Büszkék lehetünk eredményeinkre, valóban bebizonyítottuk azt, hogy közös erővel bármit elérhetünk. Szerbia bebizonyította, hogy a győztesek országa – fogalmazott Brnabić.

Szerinte dr. Danica Grujičićot Szerbia egész népe ismeri, hiszen „az ország legkiemelkedőbb szakembere, aki mind Európában, mind az egész világon az elismertek között tevékenykedik".

– Olyan személyről van szó, aki mostanáig életek tízezreit mentette meg, aki magában hordozza mindazokat az értékeket, amelyekért közösen harcolunk – magyarázta Ana Brnabić.

Büszke arra, hogy a Szerb Haladó Párt listáin számos közismert személy neve szerepel.

– A második helyen Stojan Radenović matematikus nevét látjuk, ő talán a legnagyobb idézettségnek örvendő tudósunk a szakterületén, ő az, akinek köszönhetően a Belgrádi Egyetem 2016-ban felkerült a világ 300 legjobb egyetemét rangsoroló Shanghai listára. Jelena Begović a genetika és a molekuláris biológia terén ért el kimagasló eredményeket, segítségével a járvány idején két korszerű laboratóriumot nyithattunk Belgrádban és Nišben, sok-sok embert tesztelhettünk – emlékeztetett Ana Brnabić.

Az SZHP főbizottságának ülésén tehát elfogadták a párt választási listáját, a Novosti lap közölte a rajta lévő neveket. Ezek tehát: Danica Grujičić, Stojan Radenović, Jelena Begović, Lazar Ristovski, Žika Bujuklić, Borislava Perić Ranković, Dejan Ilić, Jovan Kolundžija, Lepomir Ivković, Nataša Tasić Knežević, Marko Kešelj és Ivan Antić.

Aleksandar Vučić pártelnök korábban kijelentette, hogy pártján – a többi, politikai párttól eltérően – belül nem lesznek „tisztogatások", ehelyett nagy változásokat helyezett kilátásba.