2024. április 20., szombat

Júniusban kaphatják meg a fiatalok a következő száz eurós támogatást

A köztársasági képviselőház mai döntése révén biztosították a jogi keretet ahhoz, hogy a 16 és 29 év közötti polgároknak az állam további támogatást biztosítson a járvány gazdasági következményeit enyhítő intézkedések keretében.

Siniša Mali pénzügyminiszter elmondta, hogy ennek értelmében a fiatalok június elseje és harmadika között további 100 eurós állami támogatásban részesülnek.

Nem kell ismét jelentkezniük a segélyre azoknak, akik már benyújtották igénylésüket a február elején folyósított támogatásra, azok pedig, akik időközben betöltik a 16. életévüket, május 16-ától 31-éig jelentkezhetnek.