2024. április 20., szombat

Jégre a rekordárakkal!

Harminc napra befagyasztotta az állam az üzemanyag árát – Igény szerint hosszabbítható a rendelkezés

Amint arról korábban hírt adtunk, a szerb kormány csütörtök délutáni ülésén két üzemanyagféle árát fagyasztotta be. Eszerint a kiskereskedelemben a 95-ös benzin (BMB 95) literenkénti ára legfeljebb 171, az eurodízel ára legfeljebb 179 dinár lehet. Az intézkedés célja, hogy megelőzzék a további veszteségeket, és ne engedjék romlani a lakosság életszínvonalát, tekintve, hogy az elmúlt időben tapasztalt üzemanyag-drágulás sok más termék és szolgáltatás árát is megemelte – áll a kormányközleményben. A rendelet 30 napos határidőre szól, de hozzáteszik, ha a helyzet úgy kívánja, lehetséges a hosszabbítása is.

A szakemberek a hét folyamán már figyelmeztettek arra, hogy a nyersolaj világpiaci drágulása a hazai árakra is kihat. Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Szövetségének főtitkára szerdán még pár dináros emelkedést jelentett be. Hangsúlyozta, hogy az előrejelzések szerint az idén a nyersolaj világpiaci ára meghaladja a hordónkénti 100 dollárt is, és – ha az állami szervek nem tesznek konkrét lépéseket – nálunk is folytatódik a drágulás. Az állam pedig lépett, és rendelettel szabályozta az üzemanyagpiacot.

Efféle intézkedésekre a környező országokban is akad példa. Magyarországon november dereka óta érvényes az árbefagyasztás; azóta 480 forintnál nem lehet több a benzin és a gázolaj literenkénti ára. Az immár három hónapja tartó rendelet február 15-én hatályát veszti, vagyis a magyar kormánynak döntenie kell, hosszabbítja-e az árstopot, vagy hagyja hogy az árak ismét a világpiaci trendek szerint alakuljanak.

Követendő példa lehetett volna Lengyelország is, ahol 20-ról 8 százalékra csökkentették az üzemanyagra felszámolt általános forgalmi adót. Horvátországban pedig már egy ideje lefagyasztották az üzemanyag kiskereskedelmi árát. A régióban az állami szervek sorra csökkentik az adókat, mert ezzel jelentős hatást gyakorolhatnak a végső árakra. Tomislav Mićović emlékeztetett arra is, hogy a 2012. évi drágulást a szerb kormány azzal mérsékelte, hogy néhány hónapra csökkentette az üzemanyagra felszámolt jövedéki adót.

Az üzemanyagár-befagyasztás a hivatalos közlönyben való megjelenéstől számított 24 órán belül lép életbe – tájékoztattak pénteken az illetékesek. Eszerint e sorok megjelenésekor már érvényben kell(ene) lennie. Az ármaximálás csak a két érintett üzemanyagfajtára (eurodízel és BMB 95 benzin) vonatkozik. A többi üzemanyagfajta ára – mint eddig is – szabadon alakul.