2024. április 19., péntek

Kell, hogy legyen vasút! II.

Villámként száguldó vonatok

A m. kir. közmunka-, közlekedésügyi és kereskedelemi miniszter 1898. évi július hó 25-én aláírta Az ó-becse–újvidék–titeli helyi érdekű vasút engedélyokiratát, melynek 1. §. kimondta: „Ezen engedélyokirat erejénél fogva gróf Leiningen Ármin, dr. Zákó István, Gfrerer Miklós és Grossmann Vilmos engedélyt kapnak és kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Bács-Bodrog vármegyei helyi érdekű vasutak Ó-Becse állomástól Zsablyán és Temerinen át a m. kir. államvasutak Újvidék állomásáig vezetendő, és az újvidéki vaskapu közelében kiágazólag Kátyon és Kovil–Szt.-Ivánon át Titelig vezetendő szárnyvonalból álló helyi érdekű, gőzmozdonyú vasutat […] megépítsék, és azt a jelen engedélyokirat hatályának tartalma alatt szakadatlanul üzemlétben tartsák.” A 7. §. szerint „az engedélyezett vasút megépítéséhez és üzleti megfelelő berendezéséhez szükséges tényleges tőke 3.530.000 forintban állapíttatik meg.” 8. §. kimondta: a vállalkozók a síneket és egyéb anyagokat kötelesek belföldön beszerezni. A minden részletre odafigyelő engedélyezési okirat 22. §. leszögezte: „az állam részére biztosított a megváltási jog. […] Ezen jog alapján 90 év leteltével a vasút és annak összes tartozékai ingyen és tehermentesen mennek át a magyar állam tulajdonába, és szabad haszonélvezetébe, illetve engedélyesek vagy jogutódjaik ezen vasutat teljes jókarban, ingyen és tehermentesen tartoznak az államnak átadni.” A vasút építésének munkálatai – ellentétben az Ó-Becse–Zenta–Ókanizsa vonallal – elképesztő lendülettel haladtak, olyannyira, hogy 1899. július 1-én látványos ünnepség keretében átadhatták rendeltetésének az Ó-Becse– Újvidék–Titel vasutat.

(Fotó: Molnár Edvárd)

(Fotó: Molnár Edvárd)

A vasút népszerűségét bizonyítja, hogy egyre nagyobb szerepet kapott a kereskedelemben és a gazdaságban, ugyanakkor nélkülözhetetlen része lett az emberek mindennapjainak is – a vasútállomás és a vonat a közélet színtereivé váltak. Az Újvidék hírlap 1896. március 22-i számában megjelent Vasúti vendéglő című írás arról számolt be, hogy „mióta Szeifert Antal gondoskodik arról, hogy konyhájából ízes ételek és pincéjéből jó italok kerüljenek ki, a vasúti indóházból kínálkozó szép panoráma és tiszta, jó levegő miatt is kivált vasár- és ünnepnapokon a közönség kedvenc találkozó-helye szokott lenni. A közönség érdekeit óhajtja kielégíteni Szeifert A. vendéglős akkor is, midőn ma, vasárnaptól kezdve gondoskodik arról, hogy jó zenekar válogatott zenedarabokkal mulattassa az oda kiránduló közönséget.”

Ó-Becse és a Tisza menti települések lakossága tehát a századforduló éveiben már az Ó-Becse–Zenta–Ókanizsa és az Ó-Becse–Újvidék vonalon élvezhette az utazás csodáit-szépségeit. Tette is ezt olyan lendülettel, hogy ez utóbbi vonalon naponta három pár vonatot kellett forgalomba állítani. A vasút népszerűségét bizonyítja, hogy 1891 januárjától szerepelt a sajtóban az Ó-Becse–Budapest–Fiume-i vasúti menetrend, s hogy az utasok kényelmét Budapest és Ó-Becse között – Szeged érintésével – közvetlen kocsi szolgálta. (Közvetlen kocsi Budapesttől Ó-Becséig; Ó-Becse és Vidéke, 1898. március 13.) 1894 óta azonban változatlanul napirenden szerepelt a Bácskát a Bánáttal összekötő Ó-Becse–Nagybecskerek – másutt T.-Becse–Ó-Becse–Gombosként szereplő – vasút megépítésének kérdése.

S míg lázas ütemben folyt a vasútépítés, vidéki poéták versben is megénekelték a vonattal-vasúttal kapcsolatos élményeiket. Az Ó-Becse és Vidéke című lap 1899. október 29-i számában jelent meg Szilágyi Ernő Vonaton című verse. Azt hinné a kései olvasó, a sebesség, a száguldás, az elérhető messzeség, az ismeretlen tájak megismerésének lehetősége elbűvölte a kor emberét. Ezzel szemben Szilágyi Ernő költeményében az élet ellenségét vélte látni a száguldó vaskolosszusban:

Villámként vágtat, vágtat a vonat…

Hah, mily tompán zúg, zajong, zakatol!

Lihegve száguld, mint az üldözött,

Ki rejtekhelyre nem talál sehol!

Állj most eléje, világmozgató

Hatalmas ember – sárból gyúrt anyag!

Ízekre morzsol szét ez oktalan,

Hitvány gép – bármily isteni agyad!

A költő szerint meggondolatlan ember az, aki vonatra szállva abban reménykedik, hogy a száguldás során fenékig ürítheti a mámor poharát, ezzel szemben a valóság az, fékezhetetlen erőkre bízta az életét. Hovatovább az Egek Ura is tévedett, amikor ezzel a képzelőerővel áldotta meg teremtményét, az embert: „Óh titkos égnek sejtett Istene, / Gyarló világos alkotója, te! / Ez hát fenséges alkotásod, ez? / Tekint a földre, s emberre le!” Komor, gyászos jövendő elé néz az emberiség, ha az elkövetkező időkben fékezhetetlen szörnyetegek töltik ki az életét, a mindennapjait.

Közben az Ó-Becse–Zenta–Ókanizsa vonal fölavatását követően a Népbarát című óbecsei lap 1899. február 4-én közölt Vasúti előmunkálati engedély című írásában arról számolt be, hogy dr. Drakulits Pál zombori és dr. Domsits István budapesti ügyvédek a minisztériumtól megkapták a Becse–Bácsföldvár–Nádaly–Turia–Szent-Tamás–Ó- és Új-Verbász–Kúla–Cservenka–Szivác–Kernyája–Zombor vasútvonal építésének engedélyét. Mégis öt évnek kellett elmúlnia, hogy Fernbach József apatini földbirtokos-vállalkozóval az építési szerződést aláírják, s még egy esztendőnek, hogy az építkezés valóban megkezdődjön. Az Ó-Becse–Zombor vasút ünnepélyes fölavatására 1907 júliusában került sor. Ettől kezdve a bácskai vasút látványosan meghódította a megye polgári közönségét: 1913. április 11-én a Bácska már arról számolt be, hogy május elsejétől megindul „a Nagyvárad–Fiume gyorsvonat, amely hivatva lesz Erdélyt az Alföldön keresztül a tengerparttal összekötni. Nagyváradtól Fiuméig száz meg száz merkantilis érdek válik valóra az új vasútvonallal.” Egy évvel később, 1914 májusában – a nyári utazások kezdetén – a bácskai lapok már együtt közölték a Budapest–Zimony–Belgrád, a Baja–Újvidék, a Baja–Zombor, a Szeged–Zenta, az Óbecse–Újvidék és az Újvidék–Vaskapu–Titel járatok menetrendjét. Két évtized alatt kiépült tehát a Bácska szívét behálózó Ó-Becse–Zenta–Ókanizsa, az Ó-Becse–Újvidék és az Ó-Becse–Zombor vasútvonal, a Nagy Háború és annak következménye, a Történelmi Magyarország összeomlása, és az országcsonkítás már nem tette lehetővé, hogy lakosai élvezhessék áldásait és előnyeit. Most jutottunk oda, hogy a bánáti és a bácskai vasútnak még az emlékét is fölszámolják.