2024. április 19., péntek

Szennyvíztisztító helyett vízgyár

Késnek a nagyberuházások Temerinben – A magyar közösség szempontjából fontos projektumok valósultak meg

A vízgyár terveinek kidolgozására december utolsó napjaiban több mint 20 millió dinár érkezett a temerini önkormányzat számlájára. A dél-bácskai település ugyanis azok közé a községek közé tartozik, amely ilyen szempontból az idén elsőbbséget élvez a tartományi nagyberuházási alapnál – mondta Pásztor Róbert, a temerini községi képviselő-testület elnöke.

– Hatalmas befektetésről van szó, amely azonban további fejlesztéseket igényel. Köztudott ugyanis, hogy Temerin az első olyan községek között volt Vajdaságban, amelyek a szennyvízhálózaton kívül infrastrukturálisan teljesen fel volt szerelve már a 70-es években is: lebetonozott utak és járdák vezetnek az utolsó házig is, és ugyanez vonatkozik a villanyáram-ellátásra, a közvilágításra és a gázvezeték-hálózatra is. Ez azonban azt jelenti, hogy többek között az ivóvízhálózat is több mint 50 éves – hívta fel az előregedett csövek cseréjének szükségességére a képviselő-testület elnöke.

ÚJ TERVEK, RÉGI PROBLÉMÁK

A nagy kapacitású szennyvíztisztító megépítésére vonatkozó kérdésünkre Pásztor Róbert elmondta, hogy ezt illetőleg megoszlanak a vélemények a községi vezetésben. Egyesek ugyanis sikernek könyvelték el, hogy köztársasági szintről tavaly ígéretet kaptak arra, hogy állami projektvezetéssel fog megépülni Temerinben a 14 ezer felhasználót elbíró szennyvíztisztító.

Mint arról már többször is írtunk, a településen a mai napig főként emésztőgödrökben gyűlik a szennyvíz, mert a 2008-ban üzembe helyezett kis kapacitású szennyvíztisztítóra elsősorban a közintézményeket és a tömbházakat kapcsolták rá, és ezáltal el is érte teljesítőképességének határát. 2019 végén a községi büdzsébe beérkezett a nagy kapacitású szennyvíztisztító megépítésére előirányzott 360 millió dináros állami támogatás első része. A kivitelezés megkezdésére előirányzott 120 millió dinár mellé akkoriban az önkormányzat további 100 millió dinárt különített el a helyi büdzséből ahhoz, hogy 2020 tavaszán megkezdhessék a munkálatokat. A járvány megjelenését követően azonban nem került sor a kivitelezésre sem abban, sem a következő évben. Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy Mladen Zec polgármester tavaly októberben felkeresésünkre elmondta: szerződésmódosítást írtak alá a környezetvédelmi minisztériummal, és ennek értelmében a csaknem két és fél évvel ezelőtt beérkezett eszközöket a csatornahálózat kiépítésének folytatására fordítják. A nagy kapacitású szennyvíztisztító beüzemeltetéséhez ugyanis 60 százalékos hálózat kiépítésére van szükség, jelenleg viszont Temerinben a szennyvízhálózatnak csupán a 15 százaléka épült ki – indokolta pár hónappal ezelőtt a polgármester.

Pásztor Róbert viszont azon helyi képviselők véleményét osztja, akik sikertelenségnek könyvelik el a meghiúsult befektetést.

– Információink szerint az illetékes minisztérium ígéretet tett arra, hogy a 2023 végéig megépítik a szennyvíztisztítót Temerinben – közvetítette a tárgyalások jelenlegi álláspontját a képviselő-testület elnöke. Ugyanakkor hozzátette, hogy tavaly más jellegű befektetések kivitelezése is akadozott Temerinben. A nagyberuházások megvalósítása 30 és 40 százalék között mozgott – ismertette az év végi jelentésben szereplő kimutatásokat. Kérdésünkre elmondta, hogy ennek egyik fő oka a közbeszerzési eljárások elhúzódása.

A kisebb befektetések zökkenőmentesebben valósultak meg – tette hozzá Pásztor Róbert. Elmondta, hogy a községben folyamatosan újítják az utakat és a járdákat, és a közvilágítást is sikerült szinte teljes egészében korszerűsíteni: már csak a periferiák várnak az új, energiatakarékos izzókra. E tekintetben az elmúlt évek befektetéseinek köszönhetően három helyi közösségben 25-30 százalékos energiamegtakarítást sikerült elérni. Egyedül a szőregi helyi közösségben vannak még problémák, mivel jelenleg 20 százalékkal emelkedett a közvilágításhoz szükséges villanyáram felhasználása: itt is elvégezték az izzók cseréjét, de az akkori községi vezetés úgy döntött, hogy az újak mellé felszerelteti a másik helyi közösségekben leszerelt régi izzókat is – mutatott rá a magas energiafelhasználás okára a képviselő-testület elnöke.

ÚJUL AZ ISKOLA ÉS A TEMETŐ

A helyi magyar érdekképviselet elsősorban azért száll síkra, hogy a magyar közösség számára fontos projektumok megvalósuljanak. Ezek tekintetében viszont sikeresnek ítélte meg a múlt évet Pásztor Róbert.

– A magyar közösség számára fontos befektetések közül kiemelném a Nyugati temetőben megépült ravatalozó befejezését. Öt-hat éves munkának tettünk pontot a végére: ez alatt az idő alatt több mint 20 millió dinárra növekedett a projektum összértéke. Tavaly a hűtőkamra és az öltözők befejezése mellett sor került a külső festésre és a szélvédő kerítés felállítására, de beszereztük a szükséges bútorzatot is. Erre a célra a 2021-es költségvetésből mintegy 7 millió dinárt különítettünk el.

Tavaly az önkormányzat 3 dinárt biztosított arra, hogy a helyi Kókai Imre Általános Iskola nemrégiben felújított központi épülete új bútorokat kapjon.

– A földszinti és első emeleti osztálytermek bebútorzását követően az idén folytatódik a magyar tannyelvű iskola korszerűsítése: erre a célra további 4 millió dinárt sikerült elkülöníteni a költségvetésből. Ezekből az eszközökből a tervek szerint kicserélik a második emelet bútorzatát, árnyékolókat szerelnek fel, de az iskola területén levő sportpályák is teljesen megújulnak – sorolta az oktatás területén megvalósuló fejlesztéseket a képviselő-testület elnöke.

FÓKUSZBAN A MAGYAR CIVIL SZERVEZETEK

Tavaly a magyar civil szervezetek is nagyobb támogatásban részesültek, mint eddig bármikor – emelte ki Pásztor Róbert. Hozzátette: a katolikus egyházközösség is egymillió dinár támogatásban részesült, ebből a Szent Rozália-plébániatemplom kivilágítását, hangosítását és harangjait újították fel.

– A 2022-es költségvetés elkészítése előtt tárgyalásra hívtuk a magyar civil szervezetek képviselőit. A találkozókon szorgalmaztam, hogy az idei terveikbe építsenek bele mindent, amire szükségük van. Ugyanakkor arra is biztattam őket, hogy adjanak ajánlatokat azokra a befektetésekre is, amelyekre szerintük községi szinten szükség van. A javaslataikat be is építettük az idei költségvetésbe: szorgalmazzuk a Nyugati és a Keleti temető parkolóinak rendezését és a régi kápolna felújítását, de a következő hónapokban a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület által használt klubhelyiség teljes körű tatarozását is tervezzük. Emellett természetesen minden olyan projektumot is támogatunk, amelyet a korábbi években is: a Kertbarátok borfesztiváljától kezdve az Illés-napi rendezvényen és a tájház programjain át a kisebb szervezetek működéséig.

Pásztor Róbert kiemelte, hogy a helyi érdekképviselet a magyar közösség számára fontos kérdésekben a jövőben sem hajlandó kompromisszumokra.

– A magyar választópolgároknak meg kell érteniük, hogy a számukra fontos kérdésekben kizárólag a magyar érdekképviselet az, amely harcol az őket megillető jogokért és a projektjeik megvalósításához szükséges eszközökért. A többségi nemzet képviselői hajlandóak ugyan az együttműködésre, de önmagukól se nem kínálják fel a lehetőségeket, se nem biztosítják.

A helyi érdekképviselet a jövőben is a magyar közösség által megfogalmazott célokért küzd, nem pedig amiatt – hangsúlyozta a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, aki szerint az idei hazai és anyaországi választásokon évtizedekre megpecsélődhet a vajdasági magyar kisebbség sorsa.