2024. április 19., péntek
ANYASAROK

Szoptatás – van, amikor nem megy

Első napok és a tejláz

Előre kell bocsájtanom, az alább olvasható szoptatással kapcsolatos kijelentések mind a saját tapasztalatom tükrözik. Megegyezhetnek, de nem egyenértékűek egy szoptatási tanácsadó vagy orvos által javasolt lépésekkel. Megfelelő tanácsadás mellett azonban bátorítok minden anyukát saját megérzésének követésére.

Teljesen tudatlanul, tabula rasával indultam neki a szoptatásnak. Azonkívül, hogy a szoptatás nem egyszerű dolog, ugyanakkor a legjobb és legkézenfekvőbb megoldás a baba táplálására, soha nem esett erről szó a családunkban. Alapállásom tehát a következő volt: nem lesz egyszerű, s lesznek akadályok az úton, de menni fog ez. Miért is ne menne? Hiszen nincs is természetesebb, ösztönösebb anyai feladat, mint az utód táplálása, nem igaz? Több mint másfél év távlatából levonhatom a következtetést, hogy tévedtem. Önhibámon kívül ugyan, naiv voltam, s teljesen tájékozatlan.

Az a típus vagyok, aki szereti előre látni az akadályokat, szeretem tudni, mi várhat rám, s inkább felkészülök a legrosszabbra is. Ha a legrosszabb végül elkerül, annál jobb. Egyesek szerint ez a pesszimizmus definíciója, szerintem azonban csupán az előrelátó realista egyik ismérve. A szoptatásra mégsem készültem fel eléggé. Nem célom senkit sem elijeszteni azzal, hogy elmesélem a szoptatástörténetem, hiszen ez pusztán az én tapasztalásom, és egyáltalán nem törvényszerű, hogy másnak is nehezen fog menni. Nem fogok olyanról írni, amit nem tapasztaltam meg, mert tudom, lehetett volna sokkal nehezebb is. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy nem feltétlenül kell megtörténnie a legrosszabbnak ahhoz, hogy szabotálva érezzük a szoptatás folyamatát. A szülést követő sűrű hormonködfelhőben ülve, nem egyszerű egy kirepedt mellbimbót, tejhólyagot vagy egy tejlázat lazán kezelni. A legkisebb akadály is hatalmasnak tűnhet.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a szoptatáshoz (is) megkaptam minden szakszerű segítséget, amit csak lehetett, a sok tanács mellett is azonban maradt bőven olyan területe a szoptatásnak, melyet egyedül kellett kitapasztalnom. Részben azért, mert a pandémia miatt nem mindig tudtam azonnal igénybe venni szakember segítségét, részben pedig azért, mert olyan is volt, hogy a szakember sem tudott egyértelmű megoldással előállni az adott probléma hallatán. Igen, ilyen is van. Ekkor jöttem rá arra, milyen fontos és mennyire nagy segítség lehet, ha erről is nyílt kommunikációt folytatunk. Ha merünk kérdezni, ha merünk beszélni arról, ami nem megy, ha van lehetőség a tapasztalatcserére. Ez az oka annak, hogy úgy döntöttem, beszélni szeretnék a szoptatásról.

Várandósságom előtt fogalmam sem volt arról, hogy szülés után a tejtermelés csak a második, harmadik napon indul be igazán. Az első egy-két napban a baba táplálékát az előtej, kolosztrum teszi ki. Az előtej zsírszegény, így könnyen emészthető, ellenben tápláló, s bár mennyiségét tekintve elég kevés, fontos szem előtt tartani, hogy a kisbabánk gyomra születésekor alig nagyobb egy cseresznyénél, s pár nappal később is csupán diónyi nagyságú, így igazán nincs szüksége egyszerre túl sok táplálékra. Az első napokban tehát, ha sokat is sír a babánk, nem feltétlenül azért teszi mert éhes, vagy mert nincs elég tejünk a számára.

Hogy mikor indul meg igazán a tejtermelés, könnyű felismerni – a mellek általában látványosan megduzzadnak, tapintásra kemények és érzékenyek lehetnek. Az első hetekben előfordulhat az is, hogy sokkal több tejünk lesz, mint amennyire a babánknak szüksége van, ezért ilyenkor különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy minden szoptatás után lefejjük a maradékot. Számomra nehézséget okozott megállapítani, mikor kell még fejnem szoptatás után, ha pedig kellett is volna, előfordult, hogy elmaradt. Például az éjszakai szoptatás-altatás-szoptatás-altatás rutin közben nem igazán volt sem fizikai, sem lelki erőm arra, hogy beiktassak még egy-egy fejést is. Főleg, mert ez azt jelentette, hogy miután lefejtem a felesleges mennyiséget, el kellett mosnom a kézi mellszívót, hogy az készen álljon a pár óra múlva esedékes újabb bevetésre.

A szoptatások és fejések sűrűjében, az altatásoktól és nemalvástól teljesen lefáradva, meg sem lepődtem, amikor egyik reggel belázasodtam. Egy gyors telefonos konzultációt követően az orvosom megállapította, hogy a tüneteim leírása és a kérdéseire adott válaszaim alapján, nem lehet túl nagy bajom, de látatlanból nem tudta megmondani, mi okozhatja a lázat, így csak lázcsillapítót és pihenést javasolt. Kellett pár nap, mire feltűnt, hogy minden szoptatás után, rövid időre szinte normalizálódott a testhőmérsékletem. Nagyon furcsa volt, hogy közvetlenül szoptatás előtt 37,5-38 fokos volt a testhőm, szoptatást követően pedig mindig 37 alatti értéket mutatott a lázmérő. Hosszas ötletelés és Google-kutatás után megállapítottuk, hogy valószínűleg tejlázam van.

A tejláz igen gyakori jelenség, s nem feltétlenül csak az első hetekben jelentkezhet – kialakulhat akkor is, ha nincs fokozatosság a szoptatás elhagyásában. Szerencsére a tejláz kezelése nagyon egyszerű. Semmiképpen se vegyük félvállról, mert ha túl sok tej marad a mellekben az csatornaelzáródáshoz vezethet – a csomósodó, fájdalmas mell pedig a már a mellgyulladás előszobája. De mit is tehetünk ennek elkerülése érdekében? Első lépésként komolyan kell venni a szoptatás utáni fejéseket. Megeshet, hogy a problémát okozó felesleges tej mennyisége elenyésző, de akkor is fontos, hogy ne maradjon vissza az a pár csepp. Szoptatások előtt érdemes meleg borogatást tenni a mellekre, a meleg hatására ugyanis kitágulnak a tejcsatornák, ennek köszönhetően pedig könnyebben ürül a mell. Szoptatást és fejést követően pedig legalább tíz-tizenöt perces hideg borogatás javasolt, ezzel ugyanis lassíthatjuk a tejtermelést, így idővel majd beáll a kereslet-kínálat alapú tejtermelés, amikor is éppen annyi tejet termel a szervezetünk, amennyit a babánk elfogyaszt. Odafigyelve ezekre az egyszerű szabályokra pár nap alatt búcsút is inthetünk a tejláznak.

(Folytatjuk)

(Instagram: SohaTöbbéEgyedül)