2024. április 18., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS – SZABADKA

Szerencsésebb folytatásban reménykednek

A Spartacus Kerékpárklub versenyzői huszonkilenc éremmel zárták a 2021-es idényt, mely elsősorban a nemzetközi versenyeket figyelembe véve nem az elképzelések szerint alakult. Az ország legrégebbi kerékpárklubjában, mely a ritka nevelőegyesületek egyike, röpke szünetet követően november elején az alapozással elkezdték a felkészülést a 2022-es évre.

– Tizenkét kerékpározóval versenyeztük végig az idényt, mely országos és vajdasági bajnokságot, a tervezett kilenc helyett hat szerbiai kupaversenyt és számos nemzetközi futamot tartalmazott. Sajnos, a balszerencse nem került el bennünket, így a nemzetközi versenyeken nem azt nyújtottuk, amire számítottunk. Perčić Nikolina szinte egész évben térdsérüléssel küzdött, amit csak az idény végére sikerült kikezelni, így az Olimpiai Reménységek Versenyén minden bizonnyal rajthoz állhat. Az ország egyik legtehetségesebb ifjúsági versenyzője, Perčić Márk részt vett Belgiumban a Mechelenben megtartott korosztályos világbajnokságon, ám már az 5. kilométernél bukott, és kórházba került. Az olaszországi Trentóban rendezett Európa-bajnokságon szintén bukásba keveredett, de nem sérült meg, viszont öt perccel elmaradt a főbolytól, és kizárták a versenyből. Csehországban a világkupa keretében pontozott Kis Béke verseny harmadik szakaszán belázasodott, és fel kellett adnia a futamot. A miskolci világkupán szépen szerepelt, hiszen a sík pályán – amit nem szeret, mivel ő hegyi versenyző – az élbolyban ért célba, a csehországi Grand Prix West Bohemia elnevezésű versenyen pedig a pécsi Lotus Cycling Team színeiben indult, és a kritériumfutamon a győztes mögötti csoportban fejezte be a versenyt, az országúti futamot pedig a 43. helyen zárta. A szerbiai kupaversenyek közül néhányat megnyert, és több érmet is szerzett, tehát hazai porondon jól szerepelt, viszont a nemzetközi versenyeket illetően rendkívül balszerencsés volt az idény. Márk mellett a szerbiai ifjúsági válogatottban még egy szabadkai kerékpáros, Mihajlo Bolić is szerepelt – mondta Perčić Dejan klubedző, a szerbiai ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya.

Az egyesület legeredményesebb versenyzőjének a serdülő korosztályban indult Fábián Enikő bizonyult, aki a különböző versenyeken két aranyat, három ezüstöt és hét bronzérmet nyert. Őt Marko Tikvicki követi két arannyal, négy ezüsttel, egy bronzzal, majd Perčić Márk következik két arannyal és két bronzzal. Perčić Ivan teljesítménye két ezüst és két bronz, Vuk Tršić egy ezüstöt, Mihajlo Bolić egy bronzot nyert, míg Perčić Nikolina, Miskolci Márton, Bogdan Mandić, Nikola Vujković Lamić, Mirnity Valentin és Miskolci Bálint idén nem szerzett érmet.

A Spartacusban főleg ifikkel és fiatalabbakkal foglalkoznak, a jelenlegi keretben is ketten ifjúsági korúak, míg a többiek a serdülő és a pionír korosztályhoz tartoznak.

– Ahhoz, hogy egy felnőtt kerékpározót felneveljünk és versenyeztetni tudjunk, rengeteg pénz szükséges. Márk és Mihajlo felszerelése és edzésprogramja nagyon sok pénzbe kerül, pedig ők még az ifimezőnyben tekernek. Sajnos, nemcsak Szabadkán, hanem egész Szerbiában nincsenek meg azok a feltételek, melyekkel egy tehetséges felnőtt versenyzőt itthon lehetne tartani. A kerékpározás a legdrágább sportok közé tartozik. Mi is kénytelenek voltunk tagsági díjat bevezetni, és itt ki kell emelnem a szülők segítségét, akik fizetik a versenyekre való utazást, sőt szükség szerint felszerelést is vásárolnak úgy a kerékpárra, mint a versenyzők számára. Jó lenne támogatót, támogatókat találni, ez azonban nem egyszerű. A fiatalok részéről nincs nagy érdeklődés a kerékpársport iránt, a tíz feletti létszámot azonban minden évben sikerül tartanunk. Rengeteg gyerek kerékpározik, a városban is sokan bicikliznek, de az érdeklődés nem akkora, mint bármelyik csapatsportág esetében – szögezte le Perčić.

A tervekkel kapcsolatban az edző elmondta, hogy a szövetséggel való megbeszélés értelmében minden versenyzőt a téli előkészületek előtt letesztelnek, majd februárban tengerparti edzőtáborba utazik a csapat. Szabadkáról Perčić Márk és Nikolina, valamint Mihajlo Bolić tagja a válogatott keretének, de a felmérések után elképzelhető, hogy mások is bekerülnek a válogatottba.

– Márk jövőre utolsó évét tölti az ifi korosztályban, és jó lenne, ha valamilyen nagyobb eredményt érne el, ami a továbblépés szempontjából is fontos lenne. Márkról a jelenlegi adatai alapján elmondható, hogy Tour de France- és Giro d’Italia-szintű versenyző, kiváló képességekkel és hatalmas kapacitással rendelkezik. Biztos vagyok benne, hogy képes erre, abban pedig csak reménykedni tudok, hogy a szerencse is mellénk áll. Nikolina és Enikő az Olimpiai Reménységek Fesztiválján áll rajthoz, amit tavaly kellett volna megrendezni Szlovákiában, ám a versenyt a járványhelyzet miatt idénre halasztották. Nikolina első-, Enikő pedig másodéves serdülőként ül nyeregbe a viadalon – mondta az edző.

Beszélgetésünk során nem mehettünk el szó nélkül a szlovén kerékpározók teljesítménye mellett sem, ami azt bizonyítja, hogy egy kis ország is érhet el világraszóló sikereket. Mindezt figyelembe véve talán Márk számára sincsenek már a világ legnagyobb háromhetes versenyei olyan messze. A három legrangosabb, háromhetes verseny közül Tadej Pogačar megnyerte a Tour de France-t, azaz a francia kerékpáros körversenyt, Primož Roglič pedig a Vueltán, a spanyol körversenyen diadalmaskodott.

– A korábbi síugró, Primož Roglič öt évvel ezelőtt nyert először szakaszt a francia körversenyen. Előtte mindez elképzelhetetlennek bizonyult, és mindenki azt hitte, ez a csúcs. Szlovéniában hatalmas léptekkel halad előre a sportág, hiszen tizenhét profi versenyzőjük van, akik a világ Pro Tour-csapataiban versenyeznek. Roglič, Pogačar, Matej Mohorič, Luka Mezgec, hogy csak néhány világklasszist említsek. Náluk nagyon komoly munka folyik, hatalmas érdeklődés nyilvánul meg a kerékpársport iránt, rengetegen kerékpároznak, és a világranglista első két helyét is szlovén versenyző foglalja el. Pogačar amellett, hogy a Touron megvédte címét, megnyerte a legfiatalabb versenyzőnek járó fehér és a legjobb hegyimenőnek járó pöttyös trikót, a nyári olimpián pedig az országúti versenyen bronzérmet nyert. Roglič a francia körversenyen bukott, viszont a Vueltán megvédte címét, a tokiói olimpián időfutamban pedig aranyérmet szerzett, mindössze négy nappal a Tour de France befejezését követően. Pogačart 15-16 éves kora óta ismerem, edzőjével, Miha Koncilijával hetente beszélünk. Ő már korábban kijelentette, hogy ebben a gyerekben óriási tartalékok vannak. Tadej játéknak veszi a kerékpározást, olyan versenyeken is rajthoz áll, ahol nem ő a legesélyesebb, nem fél a vereségtől, és szívesen segít a nála gyengébb csapattársainak. Emellett rendkívül gyorsan regenerálódik. A győzelmek, a temérdek pénz és a kitűnő szerződések sem változtatták meg, emberileg olyan, mint évekkel ezelőtt. Csapatában, a Pogi Teamben 120 fiatal kerékpározik, akikkel nyolc edző dolgozik. Harminc ifjúsági versenyzője van, de versenyeken csak hat indulhat, így huszonnégyet otthon kell hagynia. Kellemes gondokkal kell megküzdeniük – mondta Dejan.

A Spartacus edzőjének legfőbb célja, álma, hogy pár éven belül a három legrangosabb körverseny bármelyikén a Spartacus Kerékpárklubnak legyen képviselője. Addig még rengeteg kilométer vár rájuk, de a szabadkai klubban sosem féltek a kihívásoktól.