2024. április 18., csütörtök

Jó újborok, ígéretes évkezdés

Tavaly kevesebb bor lett Bácsfeketehegyen, de a minőségük kiváló – A szőlőtőkék jó állapotban vannak, jó termés ígérkezik – A boreladás fellendülésében bíznak a termelők

A bácsfeketehegyi borok jó híre töretlen, noha a járványhelyzet a borfogyasztásra is rányomta a bélyegét. Tavaly kevesebb szőlő termett, viszont a termelők meg vannak elégedve az évjárat minőségével – mondta el lapunknak Fekete Andor bácsfeketehegyi borász.

– Tavaly valamelyest kevesebb volt a termés, mint egy átlagos évben, aminek oka, hogy virágzás környékén volt egy hidegebb időszak csapadékkal, és nem tudtak megkötni a virágok. Viszont a minőség meghálálta magát, hiszen nagyon szép évjáratot tudunk magunk mögött. Gyakorlatilag az utóbbi öt évben nagyon kedvezett nekünk az időjárás, ezért is születhetett nagyon szép évjárat tavaly is. A borokat a pincében már többször lefejtettük, így elmondható, hogy letisztultak, és fogyasztható állapotban vannak. Vannak még olyan fajták, amelyeknek még érniük kell, mint például a vörösborok, de a rozé és a fehérborok már nagyon szép alakjukat mutatják. Részt vettünk a temerini Vince-napi borversenyen, ahonnan a rozénk aranyérmet hozott haza. Ez is igazolja elégedettségünket a minőséggel – mondta el a borász, majd azzal folytatta, hogy a tavalyi év inkább a kék szőlőknek kedvezett, épp ezért a vörösborokhoz is nagy reményeket fűznek. A fehér- és a rozé borok már kaphatók a Fekete-pincészetben, az új vörösborokra még várni kell, viszont a vörösborkedvelők a 2020-as évjáratú borok közül válogathatnak.

A közelmúltban volt Vince-nap, amikor a szőlővessző állapota alapján a gazdák megjósolják az idei termést. A bácsfeketehegyi szőlősökben egyelőre jó állapotba vannak a tőkék – tudtuk meg.

– A Vince-nap számunkra nagy jelentőséggel bír, ilyenkor szoktuk az ültetvényeket átvizsgálni, hogy hogyan vészelték át a telet. Eddig nem volt komoly fagy, így fagykár sem történt a szőlőkben. Reméljük, hogy ez így is marad, mert az elmúlt évek tapasztalata, hogy a tél átcsúszott februárra és márciusra. Az időjárás-előrejelzések nem jósolnak komolyabb lehűlést februárra, bizakodunk benne, hogy ez így is lesz. Ez azt jelenti, hogy hamarosan megkezdhetjük a munkát a szőlőben, a metszéssel. Reméljük, hogy az elmúlt évek jó évjárata az idén is visszaköszön, és jó bort tudunk készíteni – számolt be Fekete.

Jók lettek az újborok – állítja Fekete Andor (Lakatos János felvétele)

Jók lettek az újborok – állítja Fekete Andor (Lakatos János felvétele)

Az időjárás tehát eddig nem volt negatív hatással a szőlőkre, viszont a Covid az elmúlt két évben igencsak befolyásolta a boreladást. A bácsfeketehegyi borász reméli, hogy az idei év végre igazi fellendülést hoz.

– Abban reménykedem, hogy a világ minél hamarabb kilábal ebből a helyzetből. Amikor beütött a ménkű, akkor az a borfogyasztásra is rányomta a bélyegét. Nem voltak események, sem magánjellegűek, sem közösségiek, és ennek hiányában a borfogyasztás is megcsappant. Ahogy bevezették az enyhítéseket, az rögtön meglátszott a borfogyasztáson is. Újból megindult az élet, és az emberek több bort fogyasztottak. Abban reménykedünk, hogy az idén talán a végére jutunk ennek a helyzetnek, és a borfogyasztás is visszakerül a régi kerékvágásába – fogalmazott Fekete.