2024. április 19., péntek
Nagyszünet

Tanulni sosem késő

A tanulás említése sok mai felnőtt számára jelent szorongást. Ugyan az elmúlt évtizedek alatt az iskolai gyakorlat is számos változáson ment keresztül, a régi tapasztalatok meghatározóak. A modern oktatási-nevelési intézmények az élethosszig tartó tanulás megvalósulását tűzik ki elérendő célként, amelynek alapja a tanulás fontossága iránti elköteleződés és a motiváció, amit gyerekkorban lehet megalapozni. Az iskolai munkám során időről időre találkozom olyan szülőkkel, akik azt szeretnék, hogy gyerekük minél több mindent elsajátítson, és minél jobb eredményt érjen el. Az iskolai kötelezettségen kívül sok privát órát és csoportot keresnek gyereküknek, hogy a lehető legelőbb megalapozzák a tudását. Annak ellenére, hogy mindig hangsúlyozzuk szülői értekezleteken és a szülőkkel való egyéni beszélgetések során azt, hogy a fejlődő szervezetnek teljes értékű pihenésre is szüksége van, vannak tanulók, akiknek nemcsak a szabad játékidőre, hanem a kiegyensúlyozott alvásra sem jut lehetősége a mindennapos szoros napirendje miatt.

A probléma gyökere nem abban ragadható meg, hogy a kisdiákoknak van elfoglaltságuk, hanem abban, ha a program nincs összhangban az életkori sajátosságokkal. Nyilván nem terhelhető egyformán a hétéves és a tizenhét éves. A kisebbeknek több szabad játékra van szükségük, kevesebb ülő tevékenységre, a sok különóra azonban általában nem a mozgásfejlesztést célozza. Ha úgy látjuk, hogy a gyerekünknek igénye van rá, akkor inkább törekedjünk, főleg a kisiskolás korban, de utána is, hogy minél több sportolási lehetőséget biztosítsunk a számára. Az iskolai órák legtöbbször az ülő tevékenységet helyezik előtérbe, a napjuk másik felében inkább olyat csináljanak a gyerekek, amihez nem a székre van szükség. De ebben is az optimumra törekedjünk, idegrendszeri telítődést okozhat az arra érzékenyeknél az is, ha egyik sport váltja a másikat.

Úgy gondolhatjuk, hogy a megfelelő hozzáállás a tanuláshoz az, ha minél több mindent minél fiatalabb korban elsajátítanak, ez azonban tévedés. Azok a gyerekek, akik folyamatosan olyan feladatok elé kerülnek, amelyekkel nem tudnak megbirkózni, legyen annak mennyiségi vagy minőségi oka, elveszíthetik a motivációjukat a további munka iránt, lényegében kiégnek. A gyerek számára túl egyszerű kihívások szintén hasonló motivációvesztést válthatnak ki. Az optimumot nem mindig könnyű eltalálni, de az intellektuális túlterhelést valóban fontos elkerülni, mert az egyén teljes életpályájára kihatással lehet. Egyszerűbben fogalmazva, ha nem tanul meg folyékonyan egy idegen nyelvet az általános iskolában, de nem megy el a kedve a tanulástól, akkor abban a pillanatban, ahogy az élet úgy hozza – legyen az pályaválasztás, külföldi munka, párkapcsolat –, nyitott hozzáállással felnőttként is elsajátíthatja. Ez igazából bármire vonatkozik. Ha az alapkészségek kialakulnak, a gyerek biztosan megtanul írni, olvasni és számolni, az összes többi lényegében bármikor pótolható. Az általános iskolai tanulásnak szerintem ez a legfontosabb szerepe: a különféle tantárgyakon keresztül, illetve azok segítségével minél mélyebben elsajátítani az olvasást – szövegértést és szókincsbővítést is beleértve –, az írást és számolást, a gondolataink kifejezését, és hogy szert tegyünk hatékony tanulási technikákra. Ebből a szempontból lehet jelentősége annak, hogy törekszünk a jobb eredmény elérésére, amit viszont nem magolással kellene elérniük a gyerekeknek.

Ezért van kiemelkedő szerepe annak, hogy milyen felnőttek veszik körül a gyerekeket. Olyanok vagyunk, akiknek van türelmük kivárni, hogy amit ma még nem sajátított el, vagy amire még nem érett meg a tanuló, azt idővel teljesíteni tudja majd, vagy olyanok, akik csak tömjük a fejüket minél több feldolgozandó tananyaggal és információval, kifulladásig? Legnagyobb szerepük ebben mindazoknak a nagyszerű kollégáknak van, akik az életkori sajátosságoknak megfelelően és az egyéni különbségeket figyelembe véve szervezik meg a tanítás-tanulás folyamatát az iskolákban. És a szülőknek, akik figyelemmel kísérik saját gyerekeik fejlődését, és nem várnak se többet, se kevesebbet annál, amit ő abban a pillanatban nyújtani tud.