2024. április 18., csütörtök

Izrael történetében először választottak nőt főügyésszé

Az izraeli kormány Gali Baharav-Miarát választotta meg a következő hat évre főügyésszé, az ország történetében először nő fogja ellátni ezt a hivatalt – jelentette a helyi média hétfőn.

A múlt héten hivataláról leköszönt Avicháj Mandelblit utódját egyhangúlag szavazták meg az izraeli kormány tagjai, miután a jelölő bizottság három kiszemelt jelöltje közül Gideon Szaár igazságügyi miniszter őt javasolta erre a feladatra. A 62 éves Gali Baharav-Miara korábban Tel-Avivban polgári peres ügyekben ügyészként dolgozott.

Egy múlt hónapban megrendezett konferencián Szaár elmondta, hogy véleménye szerint Baharav-Miara a legalkalmasabb és legképzettebb jelölt, s hangsúlyozta, hogy teljesen észszerűtlen, hogy nő még sosem szolgált Izraelben főügyészként.

Gideon Szaár a múltban többször bejelentette, hogy célja a főügyészi hivatal két részre osztása, az egyik személy a kormány jogi tanácsadója, a másik pedig állami főügyész lenne.

Ő és az izraeli jogrend más konzervatív bírálói azzal érvelnek, hogy a kettős szerep összeférhetetlenséget szül, mert a főügyész feladata a kormány tagjai elleni esetleges büntetőeljárás felügyelete, és közben a kormány lépéseinek védelmét is el kell látnia.

A The Times of Israel című újság szerint Mandelblit határozottan elítélte Szaár javaslatát, mert szerinte az a demokratikus berendezkedést fenyegetné.