2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Egyhetes tanítási szünet

Február 12-e és 21-e között nem mennek iskolába a diákok

Az oktatási minisztérium döntésének értelmében a február 14-e és 18-a közötti munkahéten a diákok nem mennek iskolába. Az állami ünnep két napján, február 15-én és 16-án, egyébként is szünetelt volna a tanítás, ezt most három nappal meghosszabbították.

– Számos egyeztetést és a járványhelyzet elemzését követően, figyelembe véve a becsléseket, hogy az aktuális járványhullám a hónap közepén tetőzhet, olyan döntést hoztam, hogy meghosszabbítjuk a tanítási szünetet. A munkanapokkal és a két hétvégével együtt a diákok 9 napig nem mennek iskolába. A szünetet követően február 21-e lesz az első tanítási nap. Mindemellett fontos kiemelni, hogy a járványügyi óvintézkedések alkalmazásának köszönhetően az iskolák, mint korábban is, a járvány szempontjából biztonságosak. A kimutatások szerint a fertőzött diákok és tanárok száma nem növekszik arányosan az általános társadalmi esetszámmal. Arra kérem a diákokat és az oktatásban dolgozókat, hogy a tanítási szünet ideje alatt legyenek felelősségteljesek és tartsák tiszteletben a hatályos járványszabályokat – fogalmaz közleményében Branko Ružić oktatási miniszter.

Mindemellett a minisztérium azt is megerősítette, hogy a következő héten a diákok az eddigi oktatási modell szerint járnak iskolába. Az általános iskolák alsós diákjai számára a jelenléti oktatást szervezik meg, míg a felsősök és a középiskolások számára a kombinált modellt. Január 27-e és február 2-a között a Batut Közegészségügyi Intézet kimutatása szerint 4935 koronavírussal fertőzött diákot tartottak nyilván.

NEHÉZ FENNTARTANI A MŰKÖDŐKÉPESSÉGET

Jasna Janković, a Szerbiai Oktatásügyben Dolgozók Szakszervezetei Uniójának képviselője szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint az a hivatalosan közzétett számok alapján tűnik. Az N1 tv-nek nyilatkozva elmondta, hogy a szakszervezet által elvégzett felmérés értelmében az oktatásügyben dolgozók közül nagyjából 9 ezren fertőzödtek meg a koronavírussal, legtöbbjük tanár. Mint hozzátette, a hivatalosan közzétetthez képest feltehetőleg a diákok körében is magasabbak a fertőzöttségi mutatók. A szakszervezeti képviselő elmondása szerint mind nehezebb megszervezni az oktatást és mind nehezebb helyettesíteni a betegállományban lévő tanárokat. Nem világos, hogy ha állítólag továbbra is az úgynevezett szemaformodellt alkalmazzák, akkor most miért nem rendelik el bizonyos helyi önkormányzatokban a távoktatást, októberben, sokkal alacsonyabb járványmutatók mellett, ezt megtették, érvelt Jasna Janković.

TÖBB AZ IDŐS PÁCIENS, TÖBBEN KERÜLNEK KÓRHÁZBA

A járványhullám maximalizálódott, így feltehetőleg fokozatosan megkezdődik a csökkenés, értékelte a Pink tv vendégeként Predrag Kon epidemiológus és a köztársasági egészségügyi válságstáb tagja, aki szerint aggodalomra ad okot a tény, hogy mind több országban, a térségben egyaránt, megjelent a koronavírus omikron variánsának sokkal fertőzőbb alvariánsa. Felelőtlenség lenne azt állítani, hogy ez az alvariáns nem érkezik meg Szerbia területére, emelte ki Predrag Kon, szerinte lehetetlen felmérni, hogy utóbbi miként befolyásolná a járványhelyzetet.

Az újévi ünnepek után elsősorban a 20 és az 50 év közötti korosztály fertőződött meg, most viszont az 50 és a 69 év közöttiek, valamint a 18 évnél fiatalabbak, magyarázta Kon, majd kiemelte, hogy éppen amiatt növekszik a kórházi gyógykezelésre szoruló Covid-fertőzöttek száma, mert jelenleg legnagyobb számban az idősebb, eleve gyengébb immunrendszerű polgárok fertőződnek meg tömegesen.

14.519 új fertőzött – 61 elhunyt

A pénteki hivatalos járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 31.407 koronavírustesztet végeztek el, 14.519 új fertőzést jegyeztek, így a pozitivitás aránya 46,2 százalék. A vizsgált egy napban hivatalosan 61 Covid-páciens hunyt el, hivatalosan 13.868 a járvány kezdete óta. A kórházakban 4113 Covid-fertőzöttet gyógykezelnek, 151-en közülük lélegeztetőgépen vannak. Vajdaságban előző nap 3530 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 723-at.