„Abban az időben Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: »Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.« Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. »De hát nem József fia ez?« – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: »Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!« Majd így folytatta: »Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.« Ezt hallva a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.” (Lk 4, 21-30)
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumi történet jól ismert számunkra. Jézust saját falujában elutasítják, sőt még a hegyről is le akarják taszítani. Meg akarják ölni, mert nem az ő elvárásaik szerint küldötte Őt Isten, ezért jeleket kívánnak tőle. A názáreti emberek azt akarják, hogy „a nagy tetteket, amelyeket Kafarnaumban végbe vitt, azokat tegye meg hazájában is”. Azt szeretnék, hogy Isten úgy igazolja előttük Jézust, mint ahogy ők azt elgondolták. Ezért hiába minden magyarázat, nem értik, hogy Jézus nem a saját elgondolása szerint cselekszik, nem a saját okosságát hirdeti. A názáretiek elgondolása szerint Jézusnak, mint orvosnak gyógyítania kellene „saját magát”, azaz népe között is ugyanazon csodákat tenni, mint Kafarnaumban.
Mivel ezt nem teszi, elveszíti népszerűségét az emberek előtt, és szétrombolja a bizalmat és hitet maga iránt. Hisz mire valók a természetfeletti képességei, ha saját településének lakói iránt nem használja, nem kamatoztatja azokat? A názáretiek félreismerik Jézust, hisz a próféta Isten megbízásából, akaratából cselekszik. Viszont Jézus cselekedeteit nem az irányítja, amit a názáretiek elvárnak Tőle, Ő azt teszi, amit a Mennyei Atya akar Tőle és Vele. Isten hitet vár, a hit engedelmességét, a názáretiek azonban nem hisznek és így nem is ismerik Jézus isteni küldetését. Ezért mondja, hogy „egy próféta sem kedves a maga hazájában”. A prófétának mindig is nehéz dolga volt, már az Ószövetségben is. A próféta Isten választott embere, aki Isten nevében beszél, aki az Úr szócsöve. Isten lefoglalja egész személyét, megszenteli, amikor kiválasztja:
„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétának rendeltelek a nemzetek javára” (Jer.1,4) – mondja az Úr, Jeremiás prófétának a mai első olvasmányban. Ez a személyi lefoglaltság azt jelenti, hogy egész életével Isten tanúságtevője kell hogy legyen. Különleges feladata, hogy Isten üzenetét képviselje és hirdesse, akár alkalmas, akár nem, akár tetszik a hallgatóságnak, akár nem. Legfontosabb erénye a hűség és az Istenbe vetett bizalomból eredő bátorság: „Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak” – bátorítja az Úr Jeremiás prófétát. Azonban minden próféta csak előkészítője és előképe volt az egyetlen igazi Prófétának, Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek.
Az Ő prófétai hatalma és szolgálata a prófétai lét teljessége. Benne nemcsak az Isten embere jelenik meg, hanem maga az Isten is. Ezért nem más, hanem a saját maga nevében beszél. De földi sorsában magára veszi az összes próféta sikertelenségét, zaklatottságát, üldöztetését. Egyik legsúlyosabb szenvedése Szent János evangélista szerint az volt, hogy „a tulajdonába jött, de övéi, nem fogadták be” (Jn.1.11) – éppen szülőföldjén nem értik meg, kiűzik a városból, sőt ki akarják végezni. Ebből az a tanúság, hogy aki Isten útján jár, az Ő akaratát teljesíti, arra üldöztetés és elutasítás vár. A világ ezt a sorsot szánja azoknak, akiknek a küldetése, mint Jézusé, az igazság hirdetése. A názáreti emberek ellenséges magatartása nem bátortalanítja el Jézust, hűséges marad mind küldetéséhez, mind népéhez. Mert a szeretet vezeti küldetésének teljesítésében, az a szeretet, amelyről Pál apostol a szentleckében beszél, s amely „a sértést nem tartja számon”, „mindent eltűr”, „mindent elvisel”, „mindent megbocsát” – még azt is, hogy életére törnek, és keresztre feszítik.
Jézus, minden prófétai hívatás példaképe, és mi mindnyájan, gyerekek és felnőttek, fiatalok és idősek, akik a keresztség által Jézus Krisztusba öltöztünk, részesedtünk az Ő prófétai küldetésében is. Részesedve Krisztus prófétai küldetésében nemcsak a papság, hanem mindenki arra kapott meghívást, hogy hirdesse az evangéliumot, hogy a kovász szerepét töltse be közvetlen környezetében és a világban is. Ez nem könnyű feladat, és mi is megtapasztaljuk az elutasítást, de ne adjuk fel, legyünk hűségesek Jézushoz! Ne feledjük, hogy az Ő örömhíre ott ragyog bennünk, ami nemcsak a mi életünknek világosság, hanem az egész világnak.
Ámen.
„Abban az időben Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: »Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.« Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. »De hát nem József fia ez?« – kérdezgették. Ekkor így szólt hozzájuk: »Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!« Majd így folytatta: »Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.« Ezt hallva a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.” (Lk 4, 21-30)
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumi történet jól ismert számunkra. Jézust saját falujában elutasítják, sőt még a hegyről is le akarják taszítani. Meg akarják ölni, mert nem az ő elvárásaik szerint küldötte Őt Isten, ezért jeleket kívánnak tőle. A názáreti emberek azt akarják, hogy „a nagy tetteket, amelyeket Kafarnaumban végbe vitt, azokat tegye meg hazájában is”. Azt szeretnék, hogy Isten úgy igazolja előttük Jézust, mint ahogy ők azt elgondolták. Ezért hiába minden magyarázat, nem értik, hogy Jézus nem a saját elgondolása szerint cselekszik, nem a saját okosságát hirdeti. A názáretiek elgondolása szerint Jézusnak, mint orvosnak gyógyítania kellene „saját magát”, azaz népe között is ugyanazon csodákat tenni, mint Kafarnaumban. Mivel ezt nem teszi, elveszíti népszerűségét az emberek előtt, és szétrombolja a bizalmat és hitet maga iránt. Hisz mire valók a természetfeletti képességei, ha saját településének lakói iránt nem használja, nem kamatoztatja azokat? A názáretiek félreismerik Jézust, hisz a próféta Isten megbízásából, akaratából cselekszik. Viszont Jézus cselekedeteit nem az irányítja, amit a názáretiek elvárnak Tőle, Ő azt teszi, amit a Mennyei Atya akar Tőle és Vele. Isten hitet vár, a hit engedelmességét, a názáretiek azonban nem hisznek és így nem is ismerik Jézus isteni küldetését. Ezért mondja, hogy „egy próféta sem kedves a maga hazájában”. A prófétának mindig is nehéz dolga volt, már az Ószövetségben is. A próféta Isten választott embere, aki Isten nevében beszél, aki az Úr szócsöve. Isten lefoglalja egész személyét, megszenteli, amikor kiválasztja: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétának rendeltelek a nemzetek javára” (Jer.1,4) – mondja az Úr, Jeremiás prófétának a mai első olvasmányban. Ez a személyi lefoglaltság azt jelenti, hogy egész életével Isten tanúságtevője kell hogy legyen. Különleges feladata, hogy Isten üzenetét képviselje és hirdesse, akár alkalmas, akár nem, akár tetszik a hallgatóságnak, akár nem. Legfontosabb erénye a hűség és az Istenbe vetett bizalomból eredő bátorság: „Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak” – bátorítja az Úr Jeremiás prófétát. Azonban minden próféta csak előkészítője és előképe volt az egyetlen igazi Prófétának, Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek. Az Ő prófétai hatalma és szolgálata a prófétai lét teljessége. Benne nemcsak az Isten embere jelenik meg, hanem maga az Isten is. Ezért nem más, hanem a saját maga nevében beszél. De földi sorsában magára veszi az összes próféta sikertelenségét, zaklatottságát, üldöztetését. Egyik legsúlyosabb szenvedése Szent János evangélista szerint az volt, hogy „a tulajdonába jött, de övéi, nem fogadták be” (Jn.1.11) – éppen szülőföldjén nem értik meg, kiűzik a városból, sőt ki akarják végezni. Ebből az a tanúság, hogy aki Isten útján jár, az Ő akaratát teljesíti, arra üldöztetés és elutasítás vár. A világ ezt a sorsot szánja azoknak, akiknek a küldetése, mint Jézusé, az igazság hirdetése. A názáreti emberek ellenséges magatartása nem bátortalanítja el Jézust, hűséges marad mind küldetéséhez, mind népéhez. Mert a szeretet vezeti küldetésének teljesítésében, az a szeretet, amelyről Pál apostol a szentleckében beszél, s amely „a sértést nem tartja számon”, „mindent eltűr”, „mindent elvisel”, „mindent megbocsát” – még azt is, hogy életére törnek, és keresztre feszítik.
Jézus, minden prófétai hívatás példaképe, és mi mindnyájan, gyerekek és felnőttek, fiatalok és idősek, akik a keresztség által Jézus Krisztusba öltöztünk, részesedtünk az Ő prófétai küldetésében is. Részesedve Krisztus prófétai küldetésében nemcsak a papság, hanem mindenki arra kapott meghívást, hogy hirdesse az evangéliumot, hogy a kovász szerepét töltse be közvetlen környezetében és a világban is. Ez nem könnyű feladat, és mi is megtapasztaljuk az elutasítást, de ne adjuk fel, legyünk hűségesek Jézushoz! Ne feledjük, hogy az Ő örömhíre ott ragyog bennünk, ami nemcsak a mi életünknek világosság, hanem az egész világnak.
Ámen.
