2022. július 5., kedd

Ezerkétszáz kávéscsésze egy házban

Az oromi Szarvas Erzsébet több mint húsz éve gyűjti a különféle kávéscsészéket a világ minden részéből

Tizennyolc éves volt, amikor az első darabot kapta. Mára az már szinte használhatatlan, már nem amiatt, hogy régi, hanem olyan kicsike csészéből nem isznak már kávét. Más idők jártak akkor, a kávé is kuriózum volt, nem lehetett könnyen hozzájutni, aztán a hatvanas években már a tanyákon is kávéval kínálták a vendéget – meséli Szarvas Erzsébet, aki a kétezres évek elején kezdte el gyűjteni a csészéket, ami olyan jól sikerült, hogy oromi otthonában eddig legalább 1200 darab van. A hetvenes éveiben járó asszony viszont azt mondja, hogy továbbra sincs megállás, újabb polcokat kell beszerezni a csészéknek.

– Az első csészét nem is annyira a kávéivás apropóján kaptam a szobatársnőimtől. A házinénink amatőr módon nézegette a zaccból a jövőt, amit mi nagyon szerettünk volna akkor előre tudni, így a pici kis kortyok után következett a jövőbe látás, persze már nem emlékszem arra, hogy mit is látott benne Teréz néni. Miután egyedül maradtam a kétezres évek elején a házban, lett egy nagy üresség a falon, amit úgy éreztem, valamivel meg kell tölteni. Bútort nem akartam venni, csak egy kis polcot, amire a padlásról lehozott kis csészéket helyeztem el – meséli Szarvas Erzsébet. – Ezt aztán az követte, hogy a szomszédasszonyok is hoztak csészét, így újabb és újabb polcokra lett szükség. Kezdetben minden fületlent, sérültet is felraktam, de mostanra csak épek vannak. A kétezres évek előtt ezt még nem lehetett gyűjteni, de amikor visszamentem a munkahelyemre, mindenkitől kértem emlékbe egy csészét. Nőttek is a csészék az idők változásával, így az aprók szinte feleslegessé váltak az otthonokban – magyarázza a gyűjtő, akivel megállapítjuk, hogy maguk a csészék is mutatják az élet változását, hiszen míg egykoron a feketeleves aranyárban volt, addig mára már annyira hozzáférhető, hogy lassan a kétdecis bögrét is felváltja majd a nagyobb.

– Egészen kis csészéim vannak, számomra ezek a legszebbek, de vannak icipicit nagyobbak is, amit számomra kedves személyektől kaptam, természetesen azoknak is találtam helyet a polcokon. Azokon a polcokon, amelyeken már a legkülönfélébb mintájú és alakú, porcelán, kerámia, pöttyös, csíkos, virágos és feliratos is található. Külön sorban vannak a városfeliratos csészék, amelyek a világ legtávolabbi pontjáról kerültek Oromra, még japán is van. Úgy helyeztem el a csészéket, hogy minél tarkábbak legyenek, úgy mutatja meg magát egy kevésbé szebb, vagy úgy hangsúlyozódik egy nagyon szép. Igyekszem a porcelánokat gyűjteni, de van kerámia is. Sokat kaptam, soknak tudom az eredetét, de ennyi között van már olyan is, amiről nem tudom megmondani, honnan került hozzám. Nincs kedvencem, de vannak olyanok, melyek közelebb állnak a szívemhez, nem is annyira a forma vagy kinézet miatt, hanem hogy ki mekkora szeretettel hozta, adta nekem. Egy van köztük, ami párban van, aki adta, úgy szerette volna, hogy így álljon, de ezenkívül mindegyiket egyesével rakom ki – magyarázta a gyűjtő.

Szarvas Erzsébet megjegyezte, hogy a kávéscsésze gyűjtése végeláthatatlan folyamatnak tűnik, mert heti rendszerességgel érkeznek hozzá újabb darabok, legutóbb Óbecséről kapott csészét.

– Még az a jó, hogy nem kell megvenni egész garnitúrákat, tudják már, hogy vannak ilyenek, mint én, akik szenvedélyes gyűjtők, így lehet egyet-kettőt is venni. Isztambulból, Dévényből sem tértem haza üres kézzel, de legérdekesebb volt, amikor Prágában megláttam egy szép kis darabot, amire tizenöt volt írva. Úgy gondoltam, tizenöt euró még belefér, de utóbb kiderült, a sorszáma volt a tizenötös, így az ott maradt Prágában. Velencében jártamkor hatvaneurós csészét hagytam ott, amiért azért fájt a szívem. Nem telt el sok idő, a szabadkai ócskapiacon rábukkantam két kupacra, melyek között ott volt az én drága csészém, mindössze ötszáz dinárért, hát persze hogy hazahoztam. Így vagy úgy, ami a miénk, eljut hozzánk – állapítjuk meg nagy bölcsen, mint ahogy azt is, hogy a gyűjtőszenvedély nemcsak hasznos és jó időtöltés, hanem barátságokat is eredményez. Szarvas Erzsébet mesélte, hogy a gyűjtés olyan emberekkel adott alkalmat beszélgetésre, akikkel enélkül nem valószínű, hogy összesodorta volna a sors.