2024. április 20., szombat

Bosch, Matisse és El Greco alkotásai a Szépművészetiben

Cezanne-művel gyarapodott a múzeum gyűjteménye

A múzeum valaha volt legerősebb kiállítási programja az idei – mondta el Baán László. A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója szerint idén nem csak az épület évek óta tartó teljes felújítása ér révbe, de a látogatók a valaha volt legizgalmasabb kiállítási programmal találkozhatnak a falak közt, hiszen többek között Bosch-, Matisse- és El Greco-kiállítás, a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) pedig Vaszary- és Art deco-tárlat várja a látogatókat.

Baán László hangsúlyozta: az április 8-án nyíló Bosch-kiállítás mintegy kilencven műalkotást vonultat majd fel, köztük tizenegy saját kezű Bosch-festményt – ami a németalföldi mester teljes festői életművének közel felét jelenti –, így ez a tárlat évtizedes távlatban is a világ legjelentősebb Bosch-kiállításai közé tartozik majd.

A főigazgató a Szépművészeti Henri Matisse- és El Greco-nagykiállításairól is beszélt, az MNG programjára kitérve pedig a húszas és harmincas évek művészetét bemutató, Art Deco Budapest című kiállítást és a 24 frissen előkerült festményt is felvonultató Vaszary-életműtárlatot emelte ki.

Az akvarellen a svájci Colombier-kastély látképe

Az akvarellen a svájci Colombier-kastély látképe

A Liget Budapest projektben a Magyar Zene Háza után rövidesen megnyílik a Néprajzi Múzeum – tette hozzá, de a távlati célokról is beszélt, hogy kijelentette: ahhoz, hogy a projekt valóban felkerüljön a világtérképre, az Új Nemzeti Galéria megépítésére is szükség van.

Cezanne-művel gyarapodott a gyűjtemény

Nagy értékű Cezanne-művel gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye; a műtárggyal – amelynek mindkét oldalán egy-egy akvarell látható – a február 13-ig nyitva tartó, Cezanne-tól Malevicsig című kiállításba újonnan beépülve már a múzeum közönsége is találkozhat.

A Paul Cezanne-akvarellt a múlt év végén, a Christie's New York-i aukcióján vásárolta meg a múzeum 750 ezer dollárért – mondta el az alkotás csütörtöki sajtóbemutatóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Baán László hozzátette, az 1890-ben készült kép megvásárlását – mint ahogy az elmúlt években a Stuart Mária Henrietta esküvői portréja című Anthonis van Dyck-alkotás és Pierre-Auguste Renoir Fekvő női aktjának gyűjteménybe kerülését is – a magyar kormány támogatása tette lehetővé.