2024. március 28., csütörtök

Madárkiállítás a hétvégén

Február 4-e és 6-a között tartják meg a zombori Mostonga csarnokban a 45. Nemzetközi Madár- és Kisállatvásárt a Sombor 1871 Kisállattenyésztők Egyesülete szervezésében. A vásárra mintegy 500 kiállító érkezik Szerbiából, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Bulgáriából és Észak-Macedóniából.

– Ez lehetőség arra, hogy a tollas állatok, valamint más kisállatok szerelmesei és tenyésztői összegyűljenek városunkban, és bemutathassák állataikat – mondta Ljiljana Tica alpolgármester.

A kisállattenyésztők egyesületének elnöke, Igor Gromilović kiemelte, hogy szervezetük tavaly ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját.

– A tenyésztők évről évre törekednek arra, hogy részt vegyenek a már hagyományossá vált rendezvényen, ezt a régió tenyésztői is elismerik – mondta Igor Gromilović, aki hozzátette, a járvány miatt a kiállítók száma az idén mintegy 20 százalékkal csökkent.

A korábbi évekhez hasonlóan 5000 darab ingyenes belépőjegyet biztosítottak az óvodások és iskolások számára, valamint ingyenes belépőt kapnak azok az önkéntes véradók, akik szerdán 9 és 12 óra között vért adnak a Vöröskereszt zombori szervezetében.

A vásár hivatalos megnyitója pénteken 13 órakor lesz. A vásár pénteken 13-tól 20 óráig, szombaton 8 órától 20 óráig, vasárnap pedig 6-tól 12 óráig várja a látogatókat.