2024. március 29., péntek

A római Pannóniától Vajdaságig

Tematikus programsorozat Újvidék városnapja alkalmából

1748. február elsején a Duna menti katonai helyőrségből a szabad, királyi város rangjára emelték Újvidéket, az alapítói oklevelet Mária Terézia írta alá. Az idén, amikor a város egyben Európa Kulturális Fővárosa is, a születésnapi programegyüttes még pompásabb, mint egyébként.

A Vajdasági Múzeum és a Városi Múzeum valóban látványos, innovatív módon megálmodott tárlatokkal emlékezik meg az évfordulóról. Az Ahol a népvándorlás véget ér – a római Pannóniától a mai Vajdaságig című tárlat megnyitóján Miloš Vučević polgármester is jelen volt.

A Vándorlások programcsomag keretében két, vidékünkön fellelt, római kori aranysisakot is megcsodálhatnak a múzeum látogatói (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A Vándorlások programcsomag keretében két, vidékünkön fellelt, római kori aranysisakot is megcsodálhatnak a múzeum látogatói (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A következő 45 napban 150-nél is több, a város migrációs folyamatait művészi módon bemutató, tematikus programot szerveznek számos ponton, ezek az elképzelések mindegyike arra igyekszik rámutatni, hogy Újvidék ereje pontosan a sokszínűségében, nyitottságában, a másság elfogadásában rejlik. Kilencvennél is több művész fejti ki meglátását vidékünk népvándorlási kultúrájáról, 15 különböző kiállításon láthatjuk az ezzel kapcsolatos, történelmi anyagot.

Mindazok, akik szívügyüknek érzik Újvidék sorsát, akik szeretik a várost, most a Vándorlások (Seobe) sorozat keretében belátást nyerhetnek abba, hogy évszázadokon és évezredeken keresztül hogyan fejlődött városunk azzá, ami manapság – a térség legnagyobb potenciállal rendelkező településévé. A város napja alkalmából a polgármester tegnap átadta a Februári Díjat, ez az elismerés az idén Stevan Divjaković zeneszerző kezébe került.

Az idei díjazott a polgármester társaságában (Fotó: Ótos András felvétele)

Az idei díjazott a polgármester társaságában (Fotó: Ótos András felvétele)

A város Februári Díját olyan személyek kapják meg minden évben, akik tevékenységükkel, társadalmi hozzájárulásokkal sokat tesznek annak érdekében, hogy városunk szabadságszerető gondolatfonala hosszabbodjon, messzi vidékekre is eljusson. Stevan Divjaković alkotótevékenysége szerteágazó, zeneszerzőként kulturális diplomataként járja a világot.

Szerzeményeit Európa szinte minden országában ismerik és előadják, a kontinens koncerttermeibe ilyen módon eljuttatja Újvidék pozitív hírnevét. – Manapság újvidéki polgárnak lenni azt jelenti, hogy Európa kulturális központjában élünk, és szemtanúi vagyunk annak az elsöprő, beruházási hullámnak, amely a kontinensnek ezen a részén most söpör végig. Újvidék ma rólunk mesél, arról, hogy milyenek vagyunk, és hogy mivé szeretnénk lenni – mondta többek között a városházán megtartott díjátadó ünnepségen a polgármester.

A Városi Múzeumban az Akcentusok – Újvidék elnevezésű tárlatok igyekeznek összegezni mindazt, amin Újvidék keresztülment fejlődésének során. Az ország múzeumaiban mostanáig még nem volt alkalmunk átélni olyasmit, mint most, az újvidéki múzeumokban, a benti élményre utal az a jelképes híd is, amelyet a Vajdasági Múzeum melletti utcában szereltek össze, hogy a különböző történelmi időkben élő emberek kapcsolatait szimbolizálja.

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Közösen dolgozunk a jobb jövőért
A Vajdasági Magyar Szövetség Újvidéki Városi Szervezete hétfőn este az Újvidéki Színházban tartott városnapi ünnepséget. Immáron huszonegyedik alkalommal rendezték meg, a koronavírus-járvány a múlt évhez hasonlóan az idén is beárnyékolta ezt a jeles eseményt, a vendégek számát korlátozni kellett. A Pannon Televíziónak köszönhetően viszont a nézők élőben követhették a műsort.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Milan Đurić, az újvidéki polgármester helyettese, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Ökrész Rozália, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője és lapunk igazgatónője, Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár és Vicsek Annamária, a párt városi szervezetének elnöke is.

Vicsek Annamária (Fotó: Ótos András felvétele)

Vicsek Annamária (Fotó: Ótos András felvétele)

Az ünnepség a szerb, majd a magyar himnusszal kezdődött, amelyet az Európa Kollégium három kiemelkedő tehetségének, Kiss Tamás ének-, Jenován Flórián zongora- és Juhász Krisztián hegedűkísérete mellett énekeltek el a jelenlévők.

Milan Đurić beszédében elmondta, hogy a mostani ünnepség is kiváló alkalmat jelent annak bizonyítására, hogy a közösségben rejlik az erő, és Újvidék fejlődése minden polgár közös célja.

– Városunk történelmét tanult polgárok alakították, olyanok, akik mindenkoron gondját viselték Újvidéknek. Ennek köszönhető, hogy városunk a történelem során elszenvedett pusztítások ellenére is mindig gyors ütemben fejlődött, így napjainkra gazdasági és kulturális központtá vált. Olyanná, amely ápolja polgárai egységét és egyenlőségét, valamint a jószomszédi viszonyokat is – mondta.

Đurić hozzátette, hogy szerinte a problémákat lehetőséggé kell átalakítani, a kihívásoknak pedig még jobban meg kell erősíteniük a közösség érzését és a baráti kapcsolatokat. Hangsúlyozta, hogy a közös célunk a polgárok életminőségének a javítása, valamint a közösség építése.

– A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület épülete most új színben pompázik, teret adva a magyar kultúra népszerűsítésére, az annak megőrzése érdekében elképzelt, számos projektet a városi önkormányzat mindig is támogatásában részesítette és részesíti most is. Emellett az idén felavatják az 1944/45-ben kivégzett, ártatlan áldozatok tiszteletére emelt emlékművet, ezáltal is emlékezünk a múlt sötét fejezeteire. Egyúttal a magyar és a szerb nép közötti kapcsolatokat is fejlesztjük – hangsúlyozta Đurić.

A városnap alkalmából az ünnepség keretében átadták az Újvidéki Magyar Kiválóság Díjat, amelyet néhány évvel ezelőtt azzal a céllal hoztak létre, hogy az Újvidéken alkotó magyarokra felhívják a figyelmet. Ezt az elismerést az idén Ótos Annabella fotó- és videoművész nyerte el, akinek a Los Angelesben készült képeiből összeállított kiállítás a műsor előtt nyílt meg.

A másik, idei kitüntetett a négytagú Borsi család, amely a sportolás terén ért el kimagasló eredményeket.

Az Újvidéki Színház gárdája az Egy város monológjai című előadás részletét mutatta be (Fotó: Ótos András felvétele)

Az Újvidéki Színház gárdája az Egy város monológjai című előadás részletét mutatta be (Fotó: Ótos András felvétele)

A műsor folytatásában a közönség ízelítőt kaphatott Újvidék művészeti és kulturális életéből, melynek során bemutatkozott az NS Trio együttes, amelynek tagjai Malcolm Arnold – Suite Bourgeoise című darabját adták elő. Ezt követően az Újvidéki Színház gárdája lépett fel, akik az Egy város monológjai című előadás részletét mutatták be, melyben a város múltját és jelenét tárták a közönség elé. A műsor végül az Európa Kollégium művészeinek tolmácsolásában a Szózat dallamaival zárult.