2022. december 2., péntek

Székházfelújítás összefogással

A tiszaszentmiklósi magyarság művelődési életének a központja – Tájházat rendeznek be

Tiszaszentmiklóson a téli hónapokban sem szünetel a Piros Tulipán Magyar Hagyományőrző és Környezetvédelmi Egyesület székházának a felújítása. Mint ismeretes, Magyarország kormánya 12 millió forintos támogatásának köszönhetően tavaly ősszel székházat tudott vásárolni az egyesület. Ottjártunk alkalmával a belső munkálatok folytak, a piktorok a szobákat meszelik, a kamrából raktárhelyiséget alakítottak ki. Az épület hátsó szárnyában lesz közösségi terem, ahol asztali foci, biliárdasztal, darts is helyet kap. Az elülső részben van hely az egyesületi irodának, valamint kisebb tanácskozások, elnökségi ülések számára alkalmas tér kialakítására is.

– A magyarországi támogatásból nemcsak házat sikerült venni nagy portával, hanem még maradt pénz a felújítás megkezdésére is – mondta Törtei János, a VMSZ helyi szervezetének a vezetője, a csókai községi tanács tagja. – Még a farsangi időszakban, március végéig szeretnénk annyira előrehaladni a munkálatokkal, hogy itt szervezhessük meg a szokásos téli fuxbajnokságot. A Tiszaszentmiklósra jellemző kártyajátékot még ma is sokan űzik, és tucatnyi csapat szokott benevezni a népszerű versenyre. Az idei télűző, kiszebábégetéssel egybekötött farsangi színes jelmezes felvonulást is megszervezzük az új székházban hagyományos farsangi fánksütéssel és művelődési programmal.

Törtei János a székházra kerülő táblákkal (Fotó: Gergely József)
Törtei János a székházra kerülő táblákkal (Fotó: Gergely József)

Az épületben kicserélték a villanyvezetékeket, kivéve azokat a helyiségeket, amelyekben tájháznak rendeznek be. Már tekintélyes gyűjtemény halmozódott fel az egyesület tagjainál a régi használati eszközökből, tárgyi emlékekből, amelyeknek egy részét már be is hozták az székházba.

– Az irodahelyiséget többféleképpen is ki lehet majd használni, például itt szeretnénk helyet biztosítani a falugazdászunk számára, aki a helyi földműveseket látja el szaktanácsokkal. Az egyesület elnökségi üléseit is itt tartjuk meg. Ami az egyesületünk működését illeti, egyre jobban bejáródik a citeracsoportunk, kialakulóan van egy férfikórus is. A néptáncosokkal az a gond, hogy a középiskolások vidéken tanulnak, ami megnehezíti a koreográfiák betanulását. Jó hír, hogy az egyik néptáncosunk, Rúzsa Sándor részt vesz az MNT és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által indított táncoktatói képzésen. Az ott tanultakat tovább tudja majd adni a fiatal, általános iskolás táncosoknak. A hódegyházi kisdiákokat is bekapcsoljuk a néptáncoktatásba. A székházfelújítást tavaszra a külső munkálatokkal folytatjuk, a vaskaput hagyományos fakapura cseréljük, az épület előtt parkolót alakítunk ki, virágoskertet. A gazdasági udvar nagy fészerrel alkalmas lesz szabadtéri rendezvények megtartására, ahol a góré helyén szabadtéri színpadot alakítunk ki. Nyári táborok megtartására is alkalmas terünk van, ennek kiegészítőjeként mosdókat, zuhanyozókat alakítunk ki, és egy konyhát tervezünk felszerelni, ami ki tudja majd szolgálni a rendezvényeinket. A kertet pedig szeretnénk befásítani – mondta Törtei János a folyamatban lévő székházfelújításról. @sz = ger