2024. április 20., szombat
XV. FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG

A franciák a sírból hozták vissza

Az Eb középdöntőjének utolsó napjára maradt egyetlen kérdés az volt, hogy Izland vagy Franciaország jut-e az elődöntőbe a már biztos résztvevő Dánia mellett. Az északiak már nem teljesen rendelkeztek saját sorsuk felett, hiszen Montenegró kötelező legyőzése mellett arra is szükségük volt, hogy este a dánok legyőzzék a franciákat. A feladat rájuk eső részét viszont villámgyorsasággal igyekeztek letudni, esélyt sem adva az ellenfélnek, már a félidőben kilenc góllal ellógtak Montenegrótól. Végül tízzel nyertek az izlandiak, és készülhettek a dánoknak való szurkolásra a tévé előtt.

A torna két legfőbb favoritjának tartott csapat az olimpiai döntő után találkozott ismét, a dánok számára azonban most nem volt komoly tét, így pihentették is két sztárátlövőjüket, Mikkel Hansent és Mathias Gidselt. Ebben viszont a franciák aligha lelhették örömüket, hiszen a helyettesek, Niclas Kirkeløkke és Jacob Holm is hatalmas formában játszottak, összesen 19 gólt szereztek, és sokáig a dánok szinte minden próbálkozása megrezgette a hálót. A skandinávok a starttól kezdve vezettek, a végére azonban kifulladt a lendület, a franciák pedig ezt kihasználva Dika Mem és Hugo Descat vezényletével képesek voltak felkapaszkodni, és végül egy góllal még a győzelmet is elcsenték. Ezzel megszerezték a csoportelsőséget, kiütve a továbbjutóhelyről a végsőkig reménykedő Izlandot. Az érmekért így ugyanaz a négy csapat szállhat harcba, amelyek az egy évvel ezelőtti világbajnokságon is: ma Dánia Spanyolországgal, Franciaország pedig Svédországgal találkozik.

Eközben a Magyar Kézilabda-szövetségnél megkezdődik az értékelés az elmúlt hetek csalódást keltő eredményei nyomán, hiszen a decemberi női vb-t a 10., a férfi Eb-t pedig csupán a 15. helyen zárta a válogatott. A javaslat az, hogy az elemzés idejére felfüggesztik feladataik végzése alól a női és a férfi szakág alelnökét, Pálinger Katalint és Nagy Lászlót.

Eredmények, középdöntő, 4. forduló, I. csoport: Montenegró–Izland 24:34 (8:17), Hollandia–Horvátország 28:28 (15:13), Dánia–Franciaország 29:30 (17:12). A végeredmény: Franciaország és Dánia 8, Izland 6, Horvátország és Hollandia 3, Montenegró 2 pont.