2024. március 28., csütörtök

Mihajlović: Đinđić meggyilkolása előtt is a mostanihoz hasonló dolgokról beszéltek

Zorana Mihajlović, a kormány alelnöke, valamint a Szerb Haladó Párt elnökségének tagja kijelentette, hogy az Aleksandar Vučić államfő elleni merénylettel való fenyegetés az állambiztonság komoly veszélyeztetését jelenti. Reményét fejezte ki, hogy a biztonsági szolgálatoknak sikerül megvédeniük az államfőt – írja az N1 hírportál.

– Nem is volt olyan régen, amikor elvesztettük miniszterelnökünket (Zoran Đinđićet), akinek a meggyilkolása előtt is hasonló dolgokról beszéltek a közvéleményben, mint napjainkban – mondta Mihajlović.

– Úgy vélem, hogy a viccelődés és minden más, amit egyes médiumokban hallhatunk az államfő elleni merénylettel kapcsolatban, komolytalan és felelőtlen. Az államfő elleni fenyegetésekről beszélünk, ha tetszik ez egyeseknek, ha nem, ő az ország elnöke. Ez nemcsak Aleksandar Vučić élete, hanem az államfőé, ezért a merénylettel való fenyegetés veszélyezteti az állambiztonságot is – hangsúlyozta Mihajlović.