2024. március 29., péntek

Ezerötszáz hektár keresi bérlőjét

Február harmadikáig jelentkezhetnek a termelők az állami földek árverésére

Az állami földek bérbeadási folyamatának koordinálása nagy jelentőségű egy-egy önkormányzat szempontjából, hisz a befolyt összeg meghatározott részét a különböző mezőgazdasági fejelsztésekre, támogatásokra tudják fordítani. Szabadka Város Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Titkárságának idei évi költségvetése 105 millió dinár, és ez az összeg éppen az önkormányzat területén lévő állami parcellák bérbeadásából származik. A bérbeadásnál továbbra is előnyt élveznek az állattenyésztők, akik több évre is bérelhetik az adott földterületet, míg a fennmaradó területek nyilvános árverésen keresztül találnak bérlőre egy-egy évre. A tavaly meghozott program nyomán most körülbelül 1500 hektár földterületet bocsátanak árverésre. A gazdák február harmadikáig adhatják le igénylésüket a parcellák bérlésére vonatkozóan.


Az állami földek bérbeadásáról, valamint a licitációról Bognár Pásztor Hajnalka, a szabadkai városi tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tagja nyilatkozott a médiának.
– Minden évben kidologozzuk a programot, ami az állami földek bérbeadására vonatkozik. A program elkészítése során rendszeresen beleütközünk kisebb-nagyobb akadályokba. A program meghozatalát például a vagyonvisszaszármaztatás is lassítja, ez folyamatos, és mi nem minden pillanatban rendelkezünk naprakész adatokkal, mivel a kommunikáció a kataszter, az illetékes minisztérium, a szakszolgálatok között sokszor nehézkes. Tavaly bíztunk benne, hogy előbb el tudjuk fogadni a mezőgazdasági programot, de rajtunk kívül álló okok miatt tavaly is átcsúsztunk az év második felére. Az állami parcellákat háromfelé tudjuk osztani. Egyrészt az állattenyésztőknek van joguk a bérlésre, ezt a jogukat különböző dokumentumokkal kell igazolniuk. Emellett vannak olyan földterületek, amelyeket bérmentesen utalunk ki a törvény által erre jogosult jogi személyeknek. A harmadik kategóriát azok a földek képezik, amelyek licitáción találnak bérlőre. A szarvasmarha-tenyésztők már tíz évre is megkaphatják a földeket, 2019 óta pedig a sertéstenyésztők is több évre, az állományuktól és a tenyésztés módjától függően 4–6 évre bérelhetnek földet. Mindezt a Mezőgazdasági Minisztérium határozza meg, bizonyos táblázatok alapján. Ez azért jó, mert ha egy adott parcellának több évig ugyanaz a bérlője, jobban oda tud figyelni a gondozására, és önkormányzatként kevesebb problémánk van vele, mint korábban volt. Viszont rossz oldala is van, ugyanis már csak kevés földterületet tudunk árverésre bocsátani, az igény viszont nagy. Ez a jövőben sem fog változni – fogalmazott a tanácsos.


Bognár Pásztor Hajnalka elmondása szerint a licitáción általában gyengébb minőségű földeket tudnak felkínálni a gazdáknak.
– A 2021-es program szerint körülbelül 1500 hektárt bocsátunk árverésre. Általában a gyengébb minőségű földeket tudjuk így felajánlani, de bízunk benne, hogy valakinek ez is megfelel, például amennyiben a farmja közelében van, illetve bizonyos állati takarmány termelésére is alkalmas. Elsősorban az önkormányzat északi részén, a Királyhalomtól Szabadka irányába húzódó szakaszon lévő homokos talajon fekvő parcellákról van szó. A pályázatot kiírtuk, a jelentkezés pedig február harmadikán jár le. A licitációra online formában kerül sor – fogalmazott a város képviselője.
Beszélgetőpartnerünktől emellett megtudtuk, hogy megkezdték a 2022-es évre vonatkozó program kidolgozását. Eddig 51 állattenyésztő adta át a kérvényét, illetve a díjmentes bérbe vételre jogosult jogi személyek is átadták a szükséges dokumentumokat, és jelenleg is folyamatban van az adatok bevitele. A tanácsos végezetül reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a licitáció ezúttal nem csúszik át a 2023-as esztendőre.