2024. március 29., péntek

Tüntetés az elnökség épülete előtt

A Kreni-promeni nevű környezetvédelmi mozgalom szervezésében a lítium szerbiai kitermelésének ellenzői gyűltek össze Belgrádban az államelnökség előtt ma este.

A tiltakozók azt követelik, hogy vezessenek be 20 éves moratóriumot a lítium és a bór kitermelésére Szerbiában.

Pár száz polgár gyűlt össze a megmozduláson, és lezárták a tiltakozás helye melletti utcát.

Savo Manojlović környezetvédelmi aktivista elmondta, hogy szerintük a Rio Tinto cég tervezett tevékenységéhez kötődő területrendezési tervek bevonásával nem oldódott meg a helyzet, ezért a környezetvédők a lítium és a bór bányászására vonatkozó 20 éves moratórium bevezetését követelik Szerbiában.