2024. március 28., csütörtök
EGYEDÜLÁLLÓ VÁROSNAPI ÜNNEPSÉG

Újszerű megvilágításban a népvándorlásokról

A Vajdasági Múzeum és a Városi Múzeum innovatív kiállításokkal emlékezik meg február 1-jéről, Újvidék születésnapjáról

A városházán kedden megtartott sajtókonferencián bejelentették, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében az idén egyedülálló módon ünneplik meg február 1-jét, a város napját. Ebből az alkalomból a Vajdasági Múzeumban megnyílik az Ahol a népvándorlás véget ér – a római Pannóniától a mai Vajdaságig elnevezésű tárlat, míg a Városi Múzeumban az Akcentusok – Újvidék elnevezésű kiállítást láthatjuk majd.

A rendezvények egyúttal a Vándorlások című programsorozat kezdetét is jelentik. A programok, valamint a város ezen két jelentős kulturális intézményének az összekapcsolása, az Újvidék – Európa Kulturális Főváros Alapon keresztül lehetővé teszik az európai művelődéspolitika megvalósítását, ugyanakkor a város bizonyíthatja régión belüli kulturális jelentőségét is.

Nemanja Milenković, az Újvidék – Európa Kulturális Fővárosa Alap igazgatója elmondta, sikerült egy újabb hidat kiépíteni a két kiemlített intézmény között, ami nemcsak a város számára jelentős, hanem a látogatóknak is.

– A polgároknak most lesz először alkalmuk az egyik kiállítástól haladva a másikig, egyedülálló módon átélni a város történelmét, de ugyanakkor felülvizsgálhatják eddigi elképzelésüket a népvándorlásokról. Újvidéknek a migrációs folyamatok, a körülményektől függetlenül, mindig új erőt adtak, egyebek mellett ennek is köszönhető az, hogy napjainkra Európa kulturális fővárosává vált – hangsúlyozta Milenković.

Mgr. Tijana Stanković Pešterac, a Vajdasági Múzeum igazgatója kiemelte, hogy az Ahol a népvándorlás véget ér – a római Pannóniától a mai Vajdaságig elnevezésű kiállítást innovatív módon tervezték, olyasmit kínál, amit az ország múzeumaiban mostanáig még nem volt alkalmunk átélni a látogatóknak. Elmondta, hogy minden részletet aprólékosan dolgoztak ki a tudomány, a kultúra, valamint a korszerű művészetek különféle ágazatainak vegyítésével.

– A Vajdasági Múzeum, ahol a világon egyedülálló módon kettő, arannyal bevont római kori sisakot őriznek, ezt a kiállítást teljesen szokatlan módon fogja bemutatni a közönségnek. A kiállítás részét képezi a Vér és sár című monodráma, ami Zoran Subotički – Dizon útja című történetének adaptációja Radoslav Milenković rendezésében. Emellett a kiállításhoz kapcsolódik még a Népvándorlások nyomai című filmesszé is, amelyhez Sofija Sibinović, művésznevén Harp Lady komponált zenei aláfestést. A kiállítás magában foglalja az Izložba elnevezésű alkalmazást is, amelynek segítségével a látogatóknak lehetővé válik a kiállítás megtekintése a tartózkodási helyüktől függetlenül. Ennek köszönhetően jelentősen megnöveljük a kiállítás globális láthatóságát. Gyermekeknek szóló, digitális tartalmakat is összeállítottunk, interaktív képregényeket, amelyek segítségével a fiatalok megismerkedhetnek az intézményünkben őrzött két, különleges és felbecsülhetetlen értékű sisak történetével – mondta Pešterac.

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

(Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Vesna Iković, a Városi Múzeum igazgatójának elmondása szerint annak érdekében, hogy az újvidéki polgárok és a város vendégei különleges módon megismerkedhessenek a település múltjával, ami a római időszakon keresztül a 18. századon át egészen a 20. századig vezet, egy hidat fognak felállítani a Žarko Vasiljević utcában, és ezen keresztül lehet majd eljutni az Akcentusok – Újvidék elnevezésű kiállításhoz. A multimediális platformként elképzelt kiállítás szimbolikusan huszonkét részből, vagyis ún. akcentusból fog állni.

– A várost a történelmi értékei alapján szeretnénk bemutatni az europizmus és a multikulturalizmus fényében, kiemelve a szabadságért folytatott küzdelmét, az oktatás, az emancipáció, a folyamatos fejlődés és az új trendek elfogadása iránti hajlamát. A múzeumunk birtokában lévő tárgyak kiállítása és azok történelmi korszakok szerinti bemutatása, valamint a multimédiás tartalmak lehetővé teszik a látogatók számára azt, hogy egyedülálló módon, különböző szemszögekből ismerkedhessenek meg Újvidék múltjával, és személyes élményként éljék át annak kulturális örökségét – hangsúlyozta Iković.

A kiállítások február 1-jén ingyenesen lesznek látogathatóak, míg február 2-ától a múzeumok által meghatározott árakon lehet majd megtekinteni azokat. A két tárlatot felölelő Vándorlások elnevezésű programsorozat keretében március 20-áig több mint 130 művész által, háromszáznál is több művelődési eseményen fogják bemutatni a lakosság mozgását, migrációját térségünkben.