2024. április 20., szombat

Hogy a gyerekek ökotudatosan éljenek

Megjelent az Öko-mesék című kiadvány, amelyet az MNT eljuttat az iskoláknak

Megjelent az Öko-mesék elnevezésű kiadvány, amelyet tegnap mutatott be De Negri Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Pintér József, a Yu Eco médiaház igazgatója az MNT székházában.

A környezetvédelmi világnap alkalmából a Yu Eco médiaház egy mesepályázatot hirdetett tavaly nyáron. A pályázatra igen nagy érdeklődés mutatkozott, amit alátámaszt az is, hogy több mint 2000 pályamű érkezett Vajdaság számos pontjairól. Ebből mintegy 30 mesét választott ki a bírálóbizottság magyar nyelven, 30-at pedig szerb nyelven. Ezekből a válogatott tanmesékből született meg végül a könyv, mely tetszetős külalakjával azonnal elnyeri a gyermekek tetszését. Nemcsak mert számos képpel van illusztrálva, hanem azért is, mert a mesék figyelemfelkeltőek, amelyek többek között a környezettudatosságról, a földről, vízről, állatvilágról szólnak, tehát számos téma megtalálható benne. A harminc mesét tartalmazó olvasmányt 2000 példányban nyomtatták ki, amelyet szeretnének eljuttatni minél több iskolába. Az Yu Eco médiaház mesekönyveket ajándékozott a Magyar Nemzeti Tanács számára is, abból a célból, hogy Vajdaság-szerte minden iskolakönyvtár polcain ott legyen az Öko-mesék című könyv.

Fotó: Dér Dianna

Fotó: Dér Dianna

– Szerettünk volna valami minőségit létrehozni. A mesepályázat bírálóbizottságának tagjai Tolnai Ottó és Szabó Irma voltak. Csaknem négy hónap alatt sikerült kiválasztani a 30 legjobb mesét – hangsúlyozta Pintér József, a Yu Eco médiaház igazgatója.

– Az olvasmány a diákok képzelőerejéből, az ökológia iránti tudatosságából született. Mindazokból, amiket elképzelnek és ahogy a világot látják. Nagyon fontos az, hogy ökotudatosan gondolkodjanak, hiszen a 21. században erre nagy szükség van. Úgy gondoljuk, hogy igencsak értékes ajándék ez, hiszen amikor a könyvek eljutnak az iskolákba, talán az ottani diákokat is motiválja, inspirálja arra, hogy tollat fogjanak és ők is megírják a saját meséjüket. A könyv egyebek közt hozzájárul ahhoz is, hogy a gyerekek ökotudatosak legyenek, egészséges életmódot folytassanak és minőségi életet éljenek – emelte ki De Negri Ibolya.