2024. március 28., csütörtök

Bill Gates elárulta, szerinte mi fog a járványnál is több halálos áldozatot szedni

Bill Gates, a Microsoft egykori vezetője, aki a világjárvány bekövetkezésének a veszélyére is előre figyelmeztetett, legutóbb arról beszélt, hogy a koronavírus messze nem az utolsó fenyegetés az emberiség számára, és a jövőben sokkal nagyobb problémáink is lehetnek a klímaváltozás következtében.

Gates egy interjúban kitért rá, hogy évről évre egyre több emberi áldozata van a klímaváltozásnak, és elérkezik majd az az idő, amikor a klímaváltozás miatti halálos áldozatok száma nagyobb lesz, mint a világjárvány miatt elhunytak száma.

Gates nagy veszélyt lát a bioterrorizmusban is. Úgy fogalmazott, hogy a vírusoknak a biológiai fegyverként való alkalmazása sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a Covid-19-hez hasonló, természetes úton létrejött vírusok – közli a B92.