2024. március 28., csütörtök

Éjjel-nappal tesztelik a gyorsvasutat

Mától szombatig éjjel is tart majd a Belgrád és Újvidék közti gyorsvasút-szakasz terhelési tesztelése. A szerb vasutak infrastruktúrájért felelős testületének szerdai közleménye szerint ez azt jelenti, hogy az eddig 7 és 17 óra közti tesztelési idő meghosszabítják, azaz a következő két nap során a 200 kilométeres óránként sebességgel száguldó szerelvények 7 órától 24 óráig többször is végighaladnak majd a Belgrád és Újvidék közti szakaszon. A közlemény külön óvatosságra inti a Kamendin és Batajnica környékén élőket, illetve az ottani vasúti átkelőkön közlekedőket, hangsúlyozva, hogy semmikép se hagyják figyelmen kívül a vonat elhaladását jelző szignalizációt, okvetlenül tartsák be a közlekedésbiztonsági előírásokat.