2024. április 20., szombat

Új kommunális tevékenységek

Az óbecsei községi képviselő-testület tegnap 21. alkalommal gyűlt össze. Ezúttal összesen három napirendi pontról szavaztak a képviselők. Elfogadták a dezinfekciós, dezinszekciós és deratizációs szolgáltatással kapcsolatos nyilvános magánpartnerség elfogadásáról és a szolgáltatás jóváhagyásáról szóló határozatot Óbecse község területén.

– A kommunális tevékenységekről szóló törvény értelmében a kommunális tevékenység a természetes és jogi személyek létfontosságú szükségleteit kielégítő kommunális szolgáltatások nyújtására irányuló tevékenység, amelyben a helyi önkormányzat köteles a megfelelő minőség, terjedelem, elérhetőség és folyamatosság feltételeit megteremteni, valamint ezek végrehajtásának felügyeletét biztosítani. Óbecse község eddig dezinszekciós szolgáltatásokra, azaz szúnyog- és kullancsirtásra hirdetett közbeszerzést. A koronavírus megjelenésével először végeztünk fertőtlenítést a község területén. Ami a deratizációs tevékenységeket illeti, a nevelési-oktatási intézmények ezt saját maguk végezték el, most pedig egybetömörítjük – mondta Jovana Topić, Óbecse község közgazdasági hivatala közbeszerzési ügyosztályának főnöke.

A községi-képviselő testület 21. ülésén elfogadták az Óbecse község köztulajdonába tartozó különféle építkezési telkek eltulajdonításáról szóló határozatokat.