2022. május 19., csütörtök

Nagy sikere volt a Keresztúton előadásnak

Fellépett a Bekecs Néptáncszínház Zentán

Hétfő este egy igazán remek előadást láthatott a zentai színház közönsége, ugyanis az Erdélyből érkezett Bekecs Néptáncszínház együttese előadta a Keresztúton elnevezésű produkcióját. Az előadás a bukovinai székelyek kálváriájáról szól.
Benő Barna-Zsolt igazgató elmondta, hogy most vannak másodszor Zentán, először 2019-ben volt szerencséjük itt fellépni. Ugyanebben az évben alakult ki az előadás ötlete is, hisz volt egy 100 előadásos turnéjuk a Kárpát-medencében. A trianoni emlékévben azt tűzték ki célul, hogy egy év leforgása alatt az összes elcsatolt területre ellátogatnak fellépni. Ezeken a turnékon találkoztak először bukovinai székely leszármazottakkal, és az ő történeteikből inspirálódva született meg bennünk az ötlet, hogy készítsenek ebből egy előadást. Ezenkívül még kutatásokat végeztek, utána olvastak a történelmüknek, és mindezeket egyé kovácsolva született meg ez a rendkívüli darab. Összesen 30 alkalommal játsszák el a színdarabot, és a zentai volt a 27-ik.

Benő Barna-Zsolt, a Bekecs Néptáncszínház igazgatója (Fotó: Horváth Attila)

– Az előadásunkban, a küzdésben, a kitartásban és végül a győzelemben példát mutató, sokáig bujdosó, sokat szenvedő, de végül a hazában újra otthont találó székelyek előtt tisztelgünk. Követjük a történetüket, útjukat Csíkiból a madéfalvi borzalmas éjszaka után a gyimesi szoroson át a moldovai csángómagyarok földjére, majd onnan Bukovinába, ahol öt falut alapítottak. Hihetetlen módon megerősödtek, de onnan a huszadik század világégései miatt előbb a Bácskába, majd a Dunántúlra, a Tolna megyei Völgységbe telepítették őket a magyar hatóságok. Kisebb közösségeik Erdélybe kerültek, főleg Déva térségébe, de vannak bukovinai székely telepek Kanadában és Brazíliában is – mesélte az igazgató.
Több évszázad hányattatásai alatt megmaradtak elsősorban embernek, de ugyanakkor a közösségüket és kultúrájukat is megőrizték. Példájuk a mai, súlyos identitásválságoktól terhes időkben különösen értékes útmutató, világító jel lehet mindannyiunk számára.
– Mi arra következtettünk, hogy a hit volt az, ami őket összetartotta, és bárhova sodorta őket a történelem vihara, minden új helyszínen új hazát is építettek. Számukra a közösség jelképezte a hazát valójában – mondta Zsolt.
A zentai előadáson a színházterem teljesen megtelt, és igen nagy sikert aratott a közönség körében. A jelen lévők perceken át, állva tapsolták a Bekecs Néptáncszínház tagjait.

Az előadás a példát mutató és sokat szenvedő székelyek előtt tiszteleg (Fotó: Horváth Attila)

A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően valósult meg a turné, amelynek következő állomása Baján lesz, február végén, ahová az érdeklődőket nagy szeretettel várják.