2024. április 18., csütörtök

Johnson: Sok orosz katonaáldozata lenne az Ukrajna elleni inváziónak

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az ukránok az elmúlt években jártasságra tettek szert a gerillahadviselésben, és ha Oroszország invázióra szánná el magát Ukrajna ellen, annak sok orosz katonaáldozata lenne.

Johnson az ukrajnai helyzetről tartott keddi alsóházi tájékoztatóján kijelentette: nem lehet alku tárgyává tenni azt a szabad és egységes Európát, amely az 1989-től 1991-ig tartó időszak „bámulatos éveiben" alakult ki, felszámolva a vasfüggöny által teremtett megosztottságot.

A brit kormányfő szerint az orosz kormány decemberben előterjesztett megállapodás-tervezete ismét felosztaná az európai földrészt szabad országokra, és olyan országokra, amelyeknek kül- és védelmi politikája kifejezetten a Kreml által kijelölt korlátok közé szorulna – fogalmazott a brit miniszterelnök.

Boris Johnson szerint az orosz előterjesztés értelmében fél Európa – köztük a NATO és az Európai Unió tucatnyi vagy még több tagországa – csak részben lenne szuverén, és Moszkva engedélyét kellene kérnie, ha más NATO-országokból szeretne bármilyen katonai alakulatot a területére invitálni.

Az Európa közepén, az orosz határoktól több száz mérföldre fekvő Csehországnak például a Kreml engedélyéért kellene folyamodnia, ha közös gyakorlatra, vagy csak árvízi segítségnyújtás céljából akarna meghívni német gyalogosszázadot – mondta a brit kormányfő.

Boris Johnson kijelentette: semmi újdonság nincs abban, hogy egy nagy és erős ország nyers erő alkalmazásával próbál másokat egyébként teljesen elfogadhatatlan követelések teljesítésére kényszeríteni.

Hozzátette ugyanakkor: ha Vlagyimir Putyin orosz elnök a vérontás és a rombolás útját választja, fel kell ismernie, hogy ez tragikus és hiábavaló lépés lenne, és azt sem szabad elhitetni vele, hogy könnyedén leszalámizhat egy kisebb részt Ukrajnából, mert ebben az esetben is heves ellenállásba ütközne.

Ha Oroszország ezt az utat követi, sok orosz édesanya fia nem fog hazatérni – fogalmazott keddi parlamenti felszólalásában a brit miniszterelnök, felidézve, hogy a konfliktusnak már eddig is több mint 14 ezer halálos áldozata van.