2024. április 20., szombat

Brnabić: Szerbia még sosem haladt ilyen gyorsan az EU felé

Ana Brnabić kormányfő brüsszeli látogatása alkalmával kijelentette, hogy az alkotmánymódosításról szóló népszavazás sikerével nagy lépést tett az ország az eurointegrációs folyamatok terén. Elmondta, hogy Szerbia folytatni fogja a reformokat a jogállamiság, a közhivatalok, a gazdaság és a zöld agenda terén is – írja a Szerbiai RTV.

Brnabić a Josep Borrellel és Várhelyi Olivérrel tartott közös megbeszélést követően hangsúlyozta, hogy a polgárok többsége a népszavazáson igent mondtak a nagyobb jogállamiságra, a független bíróságokra és ügyészségekre is.

– Ez egy óriási siker Szerbia számára, hiszen nagy dolgot sikerült tennünk és ez büszkeséggel tölt el. Ez az egyik legnagyobb dolog az unió felé vezető utunkon – mondta Brnabić.

Hozzátette, hogy szünet nélkül fogják folytatni a reformokat a jogállamiság terén, hogy minden odázás nélkül megalakulhasson az erre alakított munkacsoport.