Az európai barnamedvék időjárástól függően általában október és december között térnek téli álomra és csak a tavasz megérkeztével ébrednek fel. A téli álom idején a bundás macik tetszhalott állapotba kerülnek. Lélegzetük és szívverésük lelassul, ezzel együtt anyagcseréjük és testhőmérsékletük is lecsökken. Nem esznek és nem isznak, energiát és vizet a nyár folyamán felhalmozott zsiradékból nyernek. Úgy tűnik azonban, hogy idén télen az orosz medve nem, hogy nem alszik téli álmot, hanem üvöltése hosszú évek óta éppen most hallatszik leghangosabban, sőt félő, hogy az üvöltését hamarosan karmolás és harapás követi.
Történt ugyanis, hogy az elmúlt év októberben, Oroszország mintegy százezer katonát vonultatott fel az ukrán határ közelében, valamint orosz katonai vonatok és konvojok nagy mennyiségű katonai felszerelést, köztük harckocsikat és rakétákat, szállítottak a térségbe. Az Egyesült Államok hírszerzése szerint a csapatmozgások egy Ukrajna elleni orosz invázió egyértelmű jelei, amely akár már ebben a hónapban bekövetkezhet. Azt is tudni vélik, hogy az inváziót egy úgynevezett „hamis zászló” akció ürügyén indítanák el, vagyis Kelet-Ukrajnába beszivárgó orosz különleges egységek ukrán egyenruhában intéznének támadást orosz katonák ellen. (Tegyük hozzá, hogy ez a lehetséges forgatókönyv kísérteties hasonlóságot mutat ahhoz, ahogy 1939-ben a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot. Akkor a németek megrendeztek egy látszólagos lengyel támadást egy felső-sziléziai rádiótorony ellen. Az eset gleiwitzi incidensként vonult be a történelembe.) Az Egyesült Királyság titkosszolgálata pedig úgy tudja, hogy Oroszország legfőbb célja, hogy Ukrajnában egy oroszbarát vezetőt juttasson hatalomra. Az orosz csapatmozgások kezdete óta az Egyesült Államok, Európa és a NATO vezetői is többször világossá tették, hogy az orosz inváziót valós veszélynek tartják, sőt egy regionális katonai konfliktus kitörésének rémképét is reálisnak ítélik meg. Ezt nyomatékosították azzal, hogy szombaton 90 tonnányi hadisegély, főleg fegyver és lőszer érkezett az Egyesült Államokból Ukrajnába, Nagy-Britannia pedig páncéltörő fegyverekkel látta el az országot, valamint egy kisebb kiképzőcsapatot is küldött. A nyugati döntéshozók további intő jelként tekintik azt is, hogy az orosz csapatmozgásokkal együtt az orosz szövetséges Fehéroroszországban is gyülekeznek a csapatok az ukrán határon, sőt Alekszandr Lukasenko bejelentette, hogy a két ország februárban közös hadgyakorlatot tart.
Sajnos a konfliktus-övezet vészesen közel van térségünkhöz, hiszen északi szomszédunk, Magyarország, már Ukrajnával határos. Egy esetleges konfliktus minden bizonnyal közvetlenül is érintené a közép-kelet-európai országokat, elég, ha csak a harcok következtében fellépő gázellátási nehézségekre vagy egy esetleges menekültáradatra gondolunk. Sőt, ha egy háború valóban bekövetkezne, abban a magyarság közvetlenül is érintett lenne, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy Ukrajnában mintegy százötven ezer nemzettársunk él. Így különösen égető a kérdés: valóban jogosan tartanak a nyugati titkosszolgálatok és politikai vezetők az orosz medve harapásától, vagy csak erőfitogtató morgásról van szó? Nehéz megmondani, de Kazahsztán példája arra enged következtetni, hogy nem alaptalanok az aggodalmak. A hónap elején ugyanis a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) – egy a volt szovjet tagköztársaságokat tömörítő katonai tömörülés – egységeivel kiegészülve orosz csapatok bevonultak a közép-ázsiai országba, hogy csírájában fojtsák el a Tokajev kazah elnök és autoriter rendszere elleni lázadást. Persze Kazahsztánban a helyzet viszonylag egyszerű volt, ugyanis az ország tagja a KBSZSZ-nek és Tokajev maga kérte a külföldi csapatok beavatkozását. Ukrajnában viszont 2014 februárjában forradalom söpörte el Janukovics oroszbarát rezsimjét, és azóta is nyugatbarát kormányzata van az országnak, amelynek eltökélt szándéka elérni Ukrajna NATO-tagságát. Így az orosz haderő a kazahsztánihoz hasonló meghívásra nem számíthat, de közismert, hogy a 2014-es fordulatba az orosz medve nem nyugodott bele. A forradalom után az ukrajnai oroszok védelmére hivatkozva megszállta a Krím-félszigetet, amit azóta már be is kebelezett. Emellett Kelet-Ukrajnában oroszbarát felkelők kikiáltották a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot. E térségben a 2015 elején lezajlott debalcevei csata óta, amely az ukrán haderő vereségével végződött, nagyobb összecsapás nem történt, de a fegyverek ott azóta sem hallgattak el. Most, amikor a Biden-kormányzat minden figyelmét Kínára összpontosította, Putyin alkalmasnak láthatta a helyzetet, hogy egy látványos erődemonstrációval oldja meg a több éve holtpontra jutott ukrán kérdést.
A jelenlegi pattanásig feszült helyzetben, amikor egy regionális konfliktus réme fenyeget, csak az érintett felek vezetőinek józanságában lehet bízni, és abban, hogy tárgyalóasztalnál vitatják meg a felmerült ellentéteket. Az elmúlt év decemberében sor is került egy virtuális csúcsértekezletre Putyin és Biden között. Itt az amerikai elnök aggodalmát fejezte ki az orosz csapatösszevonásokkal kapcsolatban, és Oroszország számára fájdalmas szankciókat helyezett kilátásba egy invázió esetén. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó pedig a találkozó után hozzátette, hogy ha az orosz támadás valóban bekövetkezik, akkor az Egyesült Államok olyan lépéseket is megtesz, amiket 2014-ben nem lépett meg. Putyin viszont tagadta, hogy Oroszország invázióra készülne. Bidentől jogi garanciát követelt arra, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé és nem telepítenek támadó fegyvereket Oroszországhoz közeli országokba. Putyin azóta követelését megfejelte azzal a kijelentésével, miszerint az észak-atlanti katonai szövetségnek az 1997-es határok mögé kellene visszavonulni, konkrétan Romániából és Bulgáriából vonuljanak ki a NATO-csapatok. (Itt jegyezzük meg, hogy Magyarország is 1997 után csatlakozott a NATO-hoz, pontosan 1999. március 12-án vált annak teljes jogú tagjává.) Ez utóbbi követelés már igencsak irracionálisan hat, hiszen Oroszország nem kevesebbet követel, mint hogy szuverén országok népszavazáson is megerősített döntésüket nagyhatalmi nyomásra változtassák meg. Így jelenleg a felek álláspontja igen messze áll egymástól. Tegnap pedig az amerikai külügyminisztérium azt tanácsolta a kijevi nagykövetségén dolgozó diplomaták családtagjainak, hogy hagyják el Ukrajna területét, valamint azt ajánlják az országban tartózkodó amerikai állampolgároknak, hogy gondolják át, akarnak-e Ukrajnában maradni, amikor minden hír szerint Oroszország katonai inváziót tervez. Egy háború azonban mindig – a játékelmélet fogalmaival élve – egy negatív végösszegű összecsapás, amelyben minden fél csak veszíthet. Remélhetőleg ezt a nagyhatalmak is belátják, az orosz medve pedig megelégszik azzal a zsákmánnyal, amelyet fenyegető morgásával elér, és végre ő is nyugovóra tér, ahogy a természetben fellelhetőbb kevésbé veszélyesebb társai…
