2024. március 28., csütörtök

Zenta

A nagy kaland

Négy és fél év. Eddig tartott a kaland, amely után Zentán az egykori Magyar Szó-üzlet mellett megnyílt a You Go márkanév bemutatóterme, amelynek megnyitójára szombaton egykori kiváló sportolók, bar...
Az április 10-ig látogatható kiállításon kilenc egyéni alkotó és két alkotócsoport munkáit, valamint Vörös Imre hagyatékát tekinthetik meg az érdeklődők (Gergely Árpád felvétele)

A húsvéti hagyományok jegyében

A Hagyományok Háza Vajdasági Hálózata és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló kiállításon kilenc egyéni alkotó és két felsőhegyi közösség munkáit tekinthetik meg a látoga...
A beszélgetést a könyv részleteinek fölolvasásával tették színesebbé (Gergely Árpád felvétele)

A boldogságnak ára van

A hétvégén a zentai olvasók is megismerkedhettek Rozványi Dávid solymári író A Boldogságbolt és Régi idők boldogságboltja című köteteivel. Az íróval a Kiszsinagógában Török Tünde előadó beszél...
Gergely Árpád felvétele

Aszfalt batyubál

Rendhagyó összejövetelt tartottak szombat délután a zentai Löwy testvérek utcában, ahol a szomszédság nagy örömére tavaly végre befejezték az utca utolsó harmadának aszfaltozását is. Az utca minteg...
Dr. Szőke Anna néprajzkutató a húsvéti hagyományokról számolt be a jelenlévőknek

Húsvétváró kiállítás

Szombaton délután harmadik alkalommal szervezte meg Felsőhegyen a húsvétváró kiállítást a Felsőhegyi Könyvtár Kör. Az eseményre a Művelődési Házban került sor, melynek célja a húsvét ünnepe köré fű...
A kesztyűben gyöngyöt fűző diákok megtapasztalhatták, milyen lehet a fejletlen finommotorika (Gruik Zsuzsa felvétele)

Diákok a fogyatékossággal élőkért

A zentai Egészségügyi Középiskola diákparlamentjének tagjai péntek délelőtt ellátogattak a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete székházába, hogy közös programon vegyenek r...