2024. április 19., péntek
GYERMEKVÉDELMI NÉPSZAVAZÁS

Maradjon a családok magánügye!

A szülők többsége szerint őket illeti a szexuális felvilágosítás joga

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület kutatása szerint a gyermekesek elsöprő többsége azt vallja, kizárólag a szülők feladata, joga, hogy a szexuális irányultságról, felvilágosításról gyermekével beszéljen, és támogatja a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazást – ismertette Király Nóra, az egyesület alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Az ezer ember megkérdezésével készült felmérésben arra kérdeztek rá: mi a véleményük a válaszadóknak a gyermekbántalmazásról és a népszavazásról.
Király Nóra kiemelte: sok szülő felháborítónak tartja és elutasítja, hogy tudta nélkül, gyermekének az iskolai keretek között tartson órát egy LMBTQ-aktivista. Ez egy valós probléma – hangsúlyozta az egyesület elnöke.
Ugyanakkor leszögezte: nem a mássággal, a homoszexualitással van gond. Ők is mindig azt hangsúlyozzák, hogy a másságot el kell fogadni, tudomásul kell venni – mondta Király Nóra, rámutatva: a propagandával van a baj, hogy intézményesített keretek között azt tanítsák a gyermekeknek, hogy az természetes.
Az egyesület felmérése szerint a szülők azt szeretnék, hogy az intézmények teljesen mentesek legyenek ettől a témától, és legyen a szülőkre bízva a szexuális felvilágosítás, illetve az, hogy milyen szinten fogadtatják el velük a másságot – folytatta, hozzáfűzve: ez teljes mértékben a családok magánügye kell hogy legyen.
Király Nóra elmondta: ezt a témát járják körül szerdai, online is követhető a Mindennapok Női Szemmel Egyesület és a Szent István Intézet által közösen rendezendő „A gyermek nem játék!" című konferenciájukon. Szakemberek mellett felszólal a tanácskozáson – mások mellett – Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A szerdán 10 és 13 óra között tartandó rendezvényre a Facebookon lehet regisztrálni – ismertette Király Nóra.
A parlament november 30-án rendelte el a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök április 3-ára írt ki.
A népszavazásra bocsátott kérdések a következők: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?"; „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?"; „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?"; „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?".