2024. április 19., péntek

Bírálják a NOB genderpolitikáját

Sportorvosok és tudósok egy jelentős csoportja bírálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) a transznemű sportolókkal kapcsolatos politikája miatt, amellyel a szakemberek szerint figyelmen kívül hagyja a tudományos szempontokat, és csak a befogadásra összpontosít. A sportorvosok nemzetközi és európai szövetségeihez köthető tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a NOB irányelvei tisztességtelen versenyhez vezethetnek a női sportban. Azzal érvelnek, hogy a NOB álláspontja, amely szerint nem szabad feltételezni a teljesítményelőnyt, éles ellentétben áll a 2015-ös NOB-konszenzus eredményével, a tudományos bizonyítékokkal és számos sportorvosi szövetség, bizottság értékelésével.

A NOB tavaly novemberben frissítette a transznemű sportolók olimpiai részvételére vonatkozó, követendő ajánlásrendszerét, amelyet a februári pekingi téli olimpiai játékok után kell végrehajtani. Az eddig alkalmazott egyenszabály szerint a női kategóriában versenyezni kívánó transznemű sportolóknak legalább 12 hónapra 10 nanomol/liter alá kell csökkenteniük tesztoszteronszintjüket.

A téma orvostudományi körökben is azután erősödött vitakérdéssé, hogy az olimpiák történetében első transzneműként a tokiói nyári játékokon rajthoz állhatott egy új-zélandi súlyemelő, aki a nők között indult. Az évekkel korábban férfiként versenyző Laurel Hubbard végül is nem szolgáltatott érvet egyik oldalnak sem a versenyelőnyök tekintetében, mivel egyetlen kísérlete sem volt eredményes, és a kiesés sorsára jutott a 87 kiló felettiek kategóriájában.