2024. április 19., péntek

Alkalmazott néprajzi konferencia a Hagyományok Házában

Konstrukció – Rekonstrukció - Adaptáció

A Vitaszínház elnevezésű fórummal ért véget pénteken a kétnapos Konstrukció – Rekonstrukció - Adaptáció - Alkalmazott néprajzi konferencia a Hagyományok Házában, Budapesten, ahová a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek szakemberek.

A Hagyományok Háza megalakulásának húszéves jubileuma alkalmából az Intézmény egy vissza- és előre tekintő konferenciát szervezett, ahol kiemelten a konstrukció – rekonstrukció – adaptáció hármas témaköre került fókuszba.

A rendezvény alaphangulatát a hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes művészei adták meg, akik nagydobronyi tánccal kedveskedtek a teltházas közönségnek.

A kétnapos találkozót plenáris előadások, kerekasztal beszélgetések, szekcióülések, az elmaradhatatlan kocsmakvíz, s koncert tették változatossá. A jeles esemény célját és tapasztalatait Dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza - Népművészeti Módszertani Műhely vezetője, a konferencia ötletgazdája és főszervezője foglalta össze.
– A mostani konferencia szervesen illik e sorba, s kihangsúlyoznám egyrészt a hiányérzetet, ami a szervezését elősegítette. A másik előmozdítója egy módszertani vízió volt. Az akadémikusi, kutatói szféra, a felsőoktatás szakemberei hozzá vannak szokva, hogy nagyobb plénum előtt osszák meg gondolataikat, és az előadókat fogalmi tisztaság jellemzi. A kézműves, vagy táncos szakember viszont nem feltétlenül tudja ugyanebben a formában gondolatait közkinccsé tenni. Ennek feloldására olyan munkaformákat kerestünk, ahol ők – partneri viszonyban – egyenrangúan szólalhatnak meg. Ezt segítette elő a párbeszédet előtérbe helyező World Café, a Vitaszínház, valamint a szekcióülések sora – hangsúlyozta Sándor Ildikó. Hozzátette, olyan kérdéseket boncolgattak, mint az, mi is a viszonyunk a néprajzi forrásanyaghoz, valamint a folklorizmus milyen problémákkal szembesül az adaptáció során?
A rendezvény szervezőinek egyik fontos szempontja volt, hogy a kézműves terület, a táncosok, a népzenészek képviselői ne elkülönülten beszélgessenek, hanem találjanak közös témákat is.

A konferencia a nagyközönség számára is követhető: https://www.hagyomanyokhaza.online/neprajzikonferencia