2024. április 18., csütörtök

Új utazási szabályozás az Európai Unióban

Az Európai Unió új modellt készít a koronavírus-járvány alatti utazások kezelésére, tudósít a 021.rs hírportál.

A korlátozás már nem vonatkozna az utas származási helyére, hanem a járványügyi állapotára: a vakcinációs igazolásokra, a koronavírusból való felépülésre vagy a negatív tesztekre, jelentette be ma az ANSA ügynökség olasz kormány forrásaira hivatkozva.

A PCR-tesztek érvényessége továbbra is 72 órás maradna, a gyors antitest-teszteké pedig 24-48 órás.

Az új járványkezelési modell figyelembe venné a zöld Covid-igazolványok kilenc hónapos érvényességi idejét, de ezt követően a teljesen beoltottak esetében és azoknak, akik megkapták a harmadik dózist becslések alapján hoznának döntést.

Február elsejétől kilencről hat hónapra rövidül az igazolások érvényessége, ez a határidő pedig azoknak jelenthet gondot, akiknél a harmadik oltás óta eltelt fél év, ugyanis a negyedik adagra még nincs hivatalos lehetőség, írta közleményében az ANSA.