2024. március 29., péntek

A kudarc fékezte volna az integrációt

Pásztor István: A múlt vasárnapi referendum eredményeiből felelőtlenség lenne következtetéseket levonni az áprilisi szavazások kimenetelére

Leegyszerűsítve a múlt vasárnap lezajlott alkotmánymódosító népszavazás eredményeit, elmondhatjuk, hogy harminc százalékos részvétel mellett hatvan százalékos támogatottságot nyert magának az igazságügyi reform, negyven százaléka az embereknek viszont nemleges választ adott az ezzel kapcsolatos kérdésre. Az április 3-án esedékes államfőválasztás és előrehozott parlamenti választás időszakában talán normális jelenségnek számít, hogy egyesek az alacsonyabb részvételt, mások az igenek fontosságát emelik ki, attól függően, pozitív vagy negatív a hozzáállásuk a referendum kérdéséhez és a kapott eredményhez. Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét először arról kérdeztük, hogyan értékeli magát a népszavazási folyamatot, majd az azon kapott eredményeket.

– Ha van olyan politikai erő Szerbiában, amelyik az európai integrációk vonatkozásában mindvégig elkötelezett politikát mutatott fel az elmúlt évtizedekben, akkor azok mi vagyunk. Következetesen síkraszálltunk azoknak a mércéknek a teljesítése mellett, amelyek szükségesek voltak a csatlakozási folyamat előrelendítéséhez. Éppen ezért örülni tudunk annak is, hogy ilyen eredmény született most, hiszen egy fontos eleme valósult meg az uniós felzárkózási folyamatnak, amelynek a felgyorsulását folyamatosan várjuk. Nem gondolom sajnos, hogy ettől jelentősen fel fog most hirtelen gyorsulni a folyamat, de ha nem sikerült volna a népszavazás, teljesen biztos vagyok benne, egy olyan állandó jelleggel emlegetett mulasztásként lett volna e kudarc számon tartva Brüsszelben, ami még inkább lassította volna az egyébként is cammogó integrációt. Fontos tehát, hogy ez egy sikeres népszavazás volt, mert korábban kötelezettséget vállalt Szerbia az azzal kapcsolatos elvárás teljesítésére, komolyságot sugárzott most tehát az ország, teljesítette a kötelezettségeit, állta a szavát.

Pásztor István: Sikeresnek bizonyult az idei első nagy megmérettetés (Ótos András felvétele)

Pásztor István: Sikeresnek bizonyult az idei első nagy megmérettetés (Ótos András felvétele)

A részvételi arány tekintetében különböző nézeteket hallunk, állapította meg Pásztor István, amibe maga nem kíván belebonyolódni.
– Azt hiszem, mindenkinek megvan a saját motivációja, ami meghatározza, hogyan néz majd ki az indoklása, a helyzet megítélése. Mi nem folytattunk erőteljes kampányt, felhívtuk pár alkalommal az emberek figyelmét az alkotmánymódosítás fontosságára, de mozgósító kampányt nem tartottunk. Ettől függetlenül, a magyar közegekben a részvételi arány csak egy kicsivel maradt el, ha elmaradt az általánostól, vannak persze olyan helyek is, ahol ez az arány megfelel az átlagnak vagy annál magasabb is. A magyar közösségben még mindig él az a meggyőződés, hogy amikor az ember értesítést kap a szavazásról, akkor annak a felhívásnak eleget is tesz.

TÁVOL A VALÓSÁGTÓL

Elégedett a referendum eredményeivel, az idei több, nagy jelentőségű megmérettetés közül az első sikeresnek bizonyult, állapította meg lapunknak nyilatkozva. Arra a kérdésre válaszolva, hogy lehet-e messzemenő következtetéseket levonni a most látható eredmény, azaz a nemleges válaszok Belgrádban, Újvidéken látható fölénye alapján az előttünk álló választások vonatkozásában, és az ellenzék esetleges erősödése tekintetében, Pásztor elmondta, maga is látja, hogy sokan megfogalmaznak ilyen nézeteket, magyar–magyar vonatkozásban is létezik ilyen jelenség.
– Azok, akikről az a meggyőződésünk, hogy politikai értelemben halottak, most ebben reinkarnációs lehetőséget látnak, szerintem viszont az a probléma, hogy várakozásuk nagyon távol áll a valóságtól. Az újvidéki, belgrádi, nagyvárosi nem válaszokat lehet sokféleképpen értelmezni, de majd az áprilisi választások eredménye megmutatja, mi mindennek a valóságtartalma. Áprilisban más lesz a kérdés, más lesz a történet előélete, a felkészülés, a tét is. A mostani eredményből messzemenő következtetéseket, úgy látom, felelőtlenség, naivitás lenne levonni.

A NÉLKÜLÖZHETETLEN LÉPÉS

Pásztor véleményének adott hangot, nem kell abba a hibába sem beleesni, hogy túlértékeljük a referendum eredményét. Egy nélkülözhetetlen eleme az igazságügyi rendszer építésének a most meghozott döntés, melytől azonban, csak úgy, önmagától, nem lesz függetlenebb maga a rendszer.
– A jogállamiság helyzete nem fog alapjaiban megváltozni az alkotmánymódosítás hatályba lépésének pillanatától, az öt törvénymódosítástól. Ez egy folyamat, melynek során azonban a célhoz, a jogállamisághoz és független igazságügyhöz való közeledés szempontjából nagy jelentősége van a múlt vasárnap kapott eredménynek is – szögezte le a Magyar Szónak nyilatkozva Pásztor.

Pásztor István: Áprilisban más lesz a kérdés, más lesz a történet, a felkészülés, a tét is (Ótos András felvétele)

Pásztor István: Áprilisban más lesz a kérdés, más lesz a történet, a felkészülés, a tét is (Ótos András felvétele)