2022. május 16., hétfő

Képzőművészet a matematika segítségével

Hat ország óvónője a Naša Radost műhelymunkáján

Tegnap Palicson a Roadside helyiségeiben a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény szervezésében tartottak műhelymunkát, amelyen az intézmény óvónői mellett Horvátországból, Törökországból, Litvániából, Lettországból és Bulgáriából érkező óvónők vettek részt. A rendezvény az If no art, no innovation (Ha nincs művészet, nincs innováció) elnevezésű Erasmus-projekt része, amelyben Szerbia mellett az említett országok vesznek részt. Nataša Vrapčević, a Naša Radost óvónője a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a projekt fő célja, hogy megmutassák, hogy a matematika és a képzőművészet között szoros összefüggés van. Kiemelte, hogy projektben részt vevő országok mindegyikében szerveznek hasonló rendezvényeket. Az óvónőtől továbbá megtudtuk, hogy a külföldi vendégek öt napot töltenek Szabadkán és környékén, akik hétfőn érkeztek városunkba. Fogadásuk a Városházán történt, majd egy műhelymunkán a résztvevők a Városháza szecessziós vitrázsai által ihlettet alkotásokat készítettek. A tegnapi foglalkozáson különböző háztartási anyagokból és kémiai összetevőkből készítettek festékanyagot, amelyekből művészeti alkotások születtek.